Német síelők is doppinggyanúba keveredtek

Infostart
2008. január 16. 13:27
A sísportban közismerten élen járnak a német versenyzők, szereplésük azonban veszélybe kerül, ha igaznak bizonyul az állami televízió értesülése, amely szerint ők is rendszeresen látogatták a Human Plasma nevű bécsi laboratóriumot, amelyben vérdoppinggal látták el a sportolókat.

Az ARD úgy tudja, hogy 30-an látogatták rendszeresen a Human Plasma nevű bécsi laboratóriummal egybekötött rendelőt; a sportolók általában vasárnap reggel jöttek, hogy elkerüljék a többi pácienst.

A televízió értesülése szerint a gyanúba keveredett versenyezők kétharmada német, jórészük élvonalbeli sportoló. Az adásban név szerint csak kerékpárosok szerepeltek, többek között a múlt évi Tour de France-ról kizárt Michael Rasmussen dán versenyző, aki ellen doppingolás vádjával folyik eljárás.

A hamburgi Die Zeit című hetilap már tavaly novemberben gyanúba keverte a bécsi laboratóriumot, mert arról értesült, hogy élvonalbeli sportolók szokatlan időben keresik fel a rendelőt.

A cikk nyomán az osztrák hatóságok is felfigyeltek a Human Plasma működésére, azonban Ausztriában a törvények jóval elnézőbben a doppingot illetően, mint Németországban.

A laboratórium vezetője tagadja a vádakat, és azt állítja, bárki megbizonyosodhat arról, hogy a Human Plasma nem rendelkezik illegális vérkészítmények előállítására alkalmas berendezésekkel.

Az osztrák főügyész ugyanakkor annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a bécsi rendelőben komoly visszaélések történtek.

Hanganyag: Vincze András


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást