eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Nem lesznek "meztelenek" a magyarok Norvégiában

Csütörtöktől jövő vasárnapig Norvégiában rendezik meg a férfi kézilabda Európa-bajnokságot. A magyar válogatottat eddig váratlan problémák hátráltatták, csak az utolsó pillanatban érkeznek meg az új mezek a torna helyszínére. Sinka László főtitkár az InfoRádiónak elmondta: abban bíznak, hogy olimpiai selejtezőt jelentő helyen végez a magyar együttes.

Abban bízik a Magyar Kézilabda-szövetség főtitkára, hogy a férfi válogatott olimpiai selejtezőt jelentő helyezést fog elérni a csütörtökön rajtoló, norvégiai Európa-bajnokságon.

Sinka László elmondta: a legjobb hat közé kerüléssel lenne boldog, a konkrét helyezés ebben az esetben már nem számítana.

A magyar együttes a franciáktól elszenvedett két vereség után a múlt hétvégi felkészülési tornán, a Posten-kupán az utolsó helyen végzett, és a főtitkár szerint ugyan minden elveszített mérkőzés nyomot hagy a játékosokban, de tovább már nem lehet ezzel foglalkozni.

Sinka László kiemelte: a magyar válogatott jól játszott a norvégok ellen, de nem tudtak nyerni, míg Izland ellen csak azok szerepeltek, akiknek megérkezett a szerelésük. Hozzátette: a franciák elleni két barátságos mérkőzésen is lehetett látni biztató jeleket,

Az előző öt mérkőzés pozitívumait felhasználva jó eredményt lehet elérni az Eb-n - vélekedett a főtitkár.

Sinka László hangsúlyozta: megoldódni látszik a válogatott mez-mizériája is. Mint ismert, a norvégok a magyarok fehér és zöld mezeit, valamint a kapusszereléseket kimosatták, azonban rossz hőfokon szárították meg, így minden ruhadarab jelentősen összement, a szponzori feliratok is "megrövidültek".

A szövetségnek okozott némi gondot, hogy másfél nap alatt pótolja a szereléseket, de szerdán kiküldenek már egy garnitúrát, majd csütörtökön a szervezet sajtófőnöke visz ki két garnitúra mezt Norvégiába, így a megfelelő szerelésben tudnak pályára lépni a csütörtök esti, spanyolok elleni mérkőzésen Nagy Lászlóék.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×