eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Puyol tűzbe tenné a kezét Ronaldinhóékért

Carles Puyol, a Barcelona csapatkapitánya védelmébe vette két brazil klubtársát, akik sokak szerint kegyvesztettek lettek a Nou Campban.

A Barcelona két kupa- és egy bajnoki mérkőzést játszott eddig 2008-ban. A 270 percből Ronaldinho egyetlen percet sem töltött a pályán, és Deco is csak az Alcoyano ellen játszott.

Barcelonában különféle pletykák keltek szárnyra, amelyek szerint nem is biztos, hogy a két, a "hivatalos verzió" szerint sérült játékosnak komoly baja van. Még az is elterjedt, hogy sértődöttek korábbi mellőzésük miatt, ezért nem nagyon siettetik a visszatérésüket.

Carles Puyol, a csapatkapitány azonban két társa védelmére kelt. A Sevilla elleni, idegenben 1-1-gyel zárt Király-kupa-mérkőzés után a következőket mondta: "Tiszteletlenség kétségbe vonni a sérülésük valódiságát. Mindkettőjükkel beszéltem, s elmondtam nekik, hogy mindenben mellettük állok, valamint hogy én akár tűzbe is tenném a kezem értük. Amit meg mások az öltözőn kívül beszélnek, őszintén szólva, nem érdekel."

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×