eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

A Hősök teréről indulhat a Dakar-rali

Két év múlva Budapestről indulhat a Dakar-rali. Erről december 6-án kötött előszerződést a szervezőkkel az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára, aki pénteken, Lisszabonban, az idei viadal rajtján is folytatja a tárgyalásokat. Újhelyi István az InfoRádiónak azt mondta: a 2,2 milliós eurós licencdíj többszöröse lehet Magyarország valós bevétele a versenyből.

Két év múlva, 2010-ben Budapestről indulhat a Dakar-rali. Az erről szóló előszerződést december 6-án írta alá a szervezőkkel az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára.

Újhelyi István az InfoRádióban elmondta: az idei, pénteki rajton a szakmai részletekről egyeztet az illetékesekkel Lisszabonban.

A Dakar-rali indításának licencdíja 2,2 millió euró (550 millió forint), a rendezés költsége ezen felül több száz millió forint - közölte Újhelyi István.

Az államtitkár hozzátette, hogy a kormány független nemzetközi szakértő cég elemzését kérte, és a tanulmányok alapján kijelenthető, hogy ezek a költségek közvetlen bevételként is előteremthető. Nem is számszerűsíthető az a marketingérték, amit a világ egyik legnagyobb promócióval bíró sportrendezvénye jelenthet Budapestnek és a Balatonnak - tette hozzá Újhelyi István.

A tervek szerint a terepraliverseny 2010-es futamán Budapesten mutatnák be az autókat, az indulás előtti fesztivált a Hősök terén rendeznék, az első mért szakaszra pedig egy Veszprém melletti lőtéren lenne - fejtette ki az államtitkár. Kiemelte: az autók nem veszélyeztetnék a védett természeti környezetet.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×