eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Olaszországban a rangadók hétvégéje következik - megint Ronaldo nélkül

Az első hétből hat csapat egymás ellen játszik Itáliában, a Juventus pedig a Milant fogadja. Németországban a Hamburg a Werder Bremenhez látogat, Spanyolországban a két barcelonai együttes egymásnak feszül. Angliában csendesebbnek ígérkezik a hétvége, de a másik három országban nagy derbiket rendeznek!

Az Arsenal fellépése a Villa Parkban ígérkezik a forduló legérdekesebb 90 percének. Arsene Wenger tartalékos csapata kikapott kedden Sevillában, de ebből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Abból már inkább, hogy az Ágyúsoké a Premier League egyetlen csapata, amely minden bajnokiján gólt lőtt eddig a szezonban.

Wenger szerint a BL-mérkőzésen megsérült Cesc Fabregas játékára kevés az esély, s alighanem még Hleb visszatérésére is várni kell. Robin van Persie karácsonyig szinte biztosan hiányzik.

A Chelsea a West Ham Unitedet fogadja - Frank Lampard és Joe Cole egykori klubja ellen játszik majd. A Kékek immár sorozatban a 70., veretlenül végigjátszott bajnoki mérkőzésük előtt állnak - ha csak nem történik bomba meglepetés.

Enyhén szólva eltérő a két csapat mérlege a londoni csapatok ellen. A West Ham tízből egy mérkőzés nyert meg, a Chelsea tízből egyet sem veszített el. Michael Essien megkezdi eltöltése letiltását, így a ghánai középpályás biztosan hiányozni fog a Chelsea-ből. A többi kulcsember, a valószínűleg karácsony környékén visszatérő Ballack kivételével, Avram Grant rendelkezésére áll.

A Manchester United csak hétfőn játszik, a Fulhamet fogadja. Wayne Rooney talán már játszhat, hosszú hetek után ismét együtt lehetne ebben az esetben a pályán Cristiano Ronaldo, Tévez, s a jelenlegi első számú angol csatár.

Anglia, 15. forduló
Szombat

Chelsea (4.)- West Ham United (10.)
Wigan (19.)- Manchester City (3.)
Portsmouth (6.)- Everton (8.)
Blackburn (9.)- Newcastle (11.)
Reading (13.)- Middlesbrough (17.)
Sunderland (18.)- Derby County (20.)
Aston Villa (7.)- Arsenal (1.)
Vasárnap
Liverpool (5.)- Bolton (15.)
Tottenham (14.)- Birmingham (16.)
Hétfő
Manchester United (2.)- Fulham (12.)

Az ősz egyik legérdekesebb olasz fordulója következik: az első hét helyezettből hat egymás ellen játszik, míg a tabella második helyén álló Juventus az AC Milant fogadja. Ez utóbbi mérkőzés hagyományosan a bajnokság egyik legnagyobb érdeklődéssel várt rangadója.

A Milan hazai pályán még mindig nyeretlen a Serie A-ban, noha idegenben remekel: 77 százalékos a teljesítménye. Carlo Ancelotti, aki éppen a Juvétól szerződött a Milanhoz, ismét nem számíthat az újabb izomsérülést szenvedett Ronaldóra. Marad a karácsonyfa alakzat: Seedorf és Kaká előtt Gilardino játszik.

A Juve magabiztos, Buffon biztosra veszi, hogy nem kapnak ki. Játszik Nedved és Del Piero is, s természetesen pályára lép a góllövőlistát vezető, 13 mérkőzésen 11 gólt elérő Trezeguet, aki már többször eldöntötte a két csapat rangadóját. 2005-ös fejese, például, a bajnoki cím sorsáról döntött a két csapat között.

Az Inter Firenzében, a Fiorentinánál vizitál. A Viola az utóbbi hetekben visszaesett formájában, ráadásul utóbbi három hazai meccséből csak egyet tudott megnyerni az Inter ellen. Akkor Luis Jiménez szerezte a győztes gólt - a chilei futballista immár az Intert erősíti.

Cesare Prandelli, a Fiorentina vezetőedzője visszatért a csapat mellé, a legutóbbi fordulóban pályaedzője, Gabriele Pin dirigálta a Lilákat, miután Prandelli haldokló felesége mellett maradt. Manuela asszony hétfőn elveszítette hosszú és bátorsággal viselt csatáját a rák ellen.

A Fiorentinában játszik kisebb sérülése ellenére is Adrian Mutu, aki Pazzinivel alkotja majd a csatársort. Az Interben a Julio Cruz, Ibrahimovic kettős kezd, a kék-feketéknél sérült Vieira, Figo, s egyelőre még "nem rangadóképes" Materazzi sem.

A továbbra is tartalékos AS Roma az Udinesét fogadja. A hazaiak edzője, Luciano Spalletti éveken keresztül a friuliai együttest irányította. Lehet, hogy ismeri az ellenfelet, de az övéivel támadt azért gondja: Totti, Taddei, Perrotta, Andreolli továbbra is sérültek. Játszik ellenben a montenegrói Vucsinics, akit újabban a Real Madrid szemelt ki magának.

Olaszország, 14. forduló
Szombat

Sampdoria (10.)- Reggina (17.)
AC Milan (9.)-J uventus (2.)
Vasárnap
Fiorentina (5.)- Internazionale (1.)
AS Roma (3.)- Udinese (4.)
Atalanta (7.)- Napoli (6.)
Catania (11.)- Palermo (8.)
Siena (19.)- Lazio (14.)
Parma (15.)- Empoli (18.)
Cagliari (20.)- Livorno (16.)
Torino (12.)- Genoa (13.)A Real Madrid a Racing együttesét fogadja, nyilvánvaló győzelmi eséllyel a Bernabéuban. Ugyanakkor az utóbbi hetekben kisebb válságba került a csapat, igaz, hazai pályán eddig nem akadt gondja, minden mérkőzését megnyerte. Bernd Schuster abban reménykedik, hogy Cannavaro és Heinze játszani tud, s ezzel megerősödik a Brémában nagyon gyengén játszó védelem.

A hétvége mérkőzése a Primera Divisiónban a katalán derbi, az Espanyol és a Barcelona között. Ernesto Valverde csapata mindössze két ponttal áll az idegenben többnyire szenvedő Barca mögött, s ha nyer, megelőzi riválisát. Ronaldinho játszik, s még a jó kedve is lassan visszatér. A csütörtöki edzésen tréfásan önkritikát gyakorolt, s Edmílson híres kijelentésére reagálva azt mondta, mindenki láthatja, ő a fekete bárány.

Õ, Lionel Messi és a sérült Thierry Henryt helyettesítő Bojan Krkic játszik majd a csatársorban. Az Espanyol a legerősebb csapatával kezd, meg egy kellemes emlékkel: tavasszal a Tamudo vezérletével kiharcolt győzelem fosztotta meg szinte a Barcelonát a remélt bajnoki címtől.

Spanyolország, 14. forduló
Szombat

Real Madrid (1.)- Racing (7.)
Almería (14.)- Sevilla (10.)
Espanyol (4.)- Barcelona (3.)
Vasárnap
Valladolid (15.)- Villarreal (2.)
Mallorca (8.)- Murcia (13.)
Recreativo (18.)- Real Zaragoza (9.)
Getafe (11.)- Levante (20.)
Deportivo (15.)- Osasuna (17.)
Betis (19.)- Atlético Madrid (5.)
Valencia (6.)- Athletic Bilbao (12.)

Huszti Szabolcs csapata, a Hannover már péntek este lejátssza bajnoki mérkőzését a hétvégi fordulóban, az ellenfél a Hansa Rostock lesz. Ugyancsak az egykori NDK területén játszik a múlt heti forduló után a Kickerben a hét csapatába beválasztott Hajnal Tamás együttese, a Karlsruhe. Mindkét magyar középpályás várhatóan a kezdő csapatban kap helyet.

A Bayern München a csütörtöki, a vártnál gyengébben sikerült UEFA-kupa-mérkőzés (a portugál Braga ellen idegenben 1-1) után vasárnap az Arminia Bielefeldhez látogat. Ottmar Hitzfeld védelmében helyet kap Lell, Lahm, Van Buyten és Demichelis is.

A forduló rangadója a második és a harmadik helyezett összecsapása. Mindkét gárda győzött hétközi nemzetközi kupamérkőzésén, a Werder Bremen a Real Madridot, a Hamburg a francia Rennes csapatát verte meg. A brémai együttesbe visszatér a BL-meccsről eltiltott brazil Diego. Minden körülményt figyelembe véve a Werder valamivel esélyesebb - de a HSV játékosai szép születésnapi ajándékkal akarnak kedveskedni edzőjüknek, Huub Stevensnek.

Németország, 15. forduló
Péntek

Rostock (15.)- Hannover (8.)
Szombat
Werder Bremen (2.)- Hamburg (3.)
Cottbus (18.)- Karlsruhe (4.)
Hertha (9.)- Leverkusen (5.)
Schalke (6.)- Bochum (10.)
Stuttgart (7.)- Dortmund (13.)
Wolfsburg (12.)- Frankfurt (11.)
Vasárnap
Bielefeld (14.)- Bayern München (1.)
Duisburg (17.)- Nürnberg (16.)

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×