Debrecen nem került be a legjobb öt közé

InfoRádió / MTI
2007. november 19. 16:27
Debrecen nem került a legjobb öt közé a 2010-ben első alkalommal sorra kerülő ifjúsági olimpiára pályázó városok versenyfutásában. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) bejelentése szerint mostantól már csak Athén, Bangkok, Moszkva, Szingapúr és Torino reménykedhet a rendezési jog elnyerésében.

A szűkítést az október 29-ig benyújtott kandidálási tervek és egy szakértői testület ajánlása alapján készítette el a NOB, amely jövő februárban dönt a 2010-as ifjúsági játékok helyszínéről. Ezt megelőzően egy szemlebizottság végiglátogatja a még versenyben maradt városokat,

Debrecen mellett Guatemalaváros, Kuala Lumpur és Poznan esett ki a további versengésből.

Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke közölte: "Véleményem szerint a NOB, miután nem ismeri a pontos várható érdeklődést, biztosra kívánt menni döntésével. Olyan városokat juttatott tovább, amelyek egy esetleges nem várt magas szintű érdeklődést és részvételt is el tudnak helyezni, ki tudnak szolgálni."