A vasárnapi versenyen az autó lelassult, és Hamilton állítólag csak akkor kezdhette meg a felzárkózást, amikor már a sebességváltót irányító programot is betöltötte.
A belső kamerás felvételen - a La Presse cikke szerint - jól látszik, hogy a versenyző különféle gombokat nyomogatott a kormányon, miközben a többiek egymás után mentek el mellette.
Még nem dőlt el hivatalosan a világbajnokság
Hamilton a mezőny végére került, és csak a hetedik helyet tudta megszerezni Interlagosban. A finn Kimi Raikkönen megnyerte a szezonzáró futamot, és egy ponttal megelőzte Hamiltont és a spanyol Fernando Alonsót a pontversenyben.
Hamiltonnak teljesen még nem kell lemondania az idei elsőségről, mert a McLaren fellebbezett a versenybírók két rivális csapatot (BMW, Williams) érintő döntése ellen, de akkor is kétséges, hogy az angol versenyző megkapná-e a negyedik helyért járó öt pontot, ha kizárnák az előtte végző három pilótát.
Maga Hamilton kijelentette, hogy nem mások kizárása után akar világbajnoki címet nyerni. A McLaren vezérkara egyébként a szponzorok és a versenyző érdekére hivatkozik, és az egyetlen lehetséges lépésnek tartja a döntést, amely a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo szerint viszont csak fölösleges stresszt okoz.