Magabiztosan, helyenként jól játékkal győztünk. Az egyértelmű, hogy a máltai válogatott jóval erősebb, mint korábban gondoltuk.
Az első fél órában csak kapufáig jutottak. Nyugodt tudott maradni?
Magam hangsúlyoztam a játékosoknak, hogy ezt a meccset nem az elején kell eldönteni. Kiegyensúlyozott, összpontosított futballt kértem.
A szurkolók és az újságírók is visszavágónak tekintették ezt a meccset az egy évvel ezelőtti máltai kudarc után. Igaz, azon a találkozón még Bozsik Péter irányította acsapatot. Ön mennyire tekintette visszavágási lehetőségnek?
Mi a csapaton belül soha nem beszéltünk arról, hogy ez visszavágó lenne. A Kanada elleni tavalyi meccsel a magyar válogatottnál új időszámítás kezdődött. Azóta a jövőt építjük, hiba lenne ezt az együttest bármelyik korábbival összevetni. Tény, hogy az a kudarc a magyar labdarúgás mélypontja volt, de enélkül nem is indulhatott volna el a fiatalítási folyamat.
A meccs előtt mindenki azt hihette, hogy Gera Zoltán szervezi meg a támadásokat, ehhez képest Filkor Attila kezdett az irányító posztján.
A máltaiak jól ismerik Gera Zolit, feltételeztem, hogy áldoznak rá egy embert, aki megpróbálja kikapcsolni a játékból. Ezért döntöttem úgy, hogy Attila kerül középre, és Zoli a jobb oldali támadó középpályás posztján kezd, ahová biztosan nem követik annyira szorosan, majd lassan belopja magát középre.
Priskin Tamás, Hajnal Tamás és Vanczák Vilmos eltiltása miatt nem játszhatott a Szusza Ferenc Stadionban. Mennyire volt elégedett a helyükre beugrók teljesítményével?
Feczesin Róbert és Filkor Attila is a második számú játékos az adott poszton, a csapat játékában bekerülésük nem okozott semmiféle fennakadást. Balogh Béla bal oldali védőként ritkán játszott eddig, de kellett egy olyan játékos a posztra, aki a feladatokat hibátlanul megoldja. Nem volt különösebben látványos a fiatal hátvéd játéka, de amit kértem tőle, azt megtette.
Egy éve a Málta elleni meccs után a közvélemény egyértelműen a válogatott ellen fordult, de még önnek is bőven kijutott a bíráltokból a júniusi vereségek után. Most egyértelműen más a közhangulat.
Már tavaly mondtam, hogy ezt a csapatot rokonszenvessé lehet és kell tenni. Egyértelmű volt, hogy lesznek buktatóink, hiszen valahol egy szakmai szentségtörésnek számított a rutinos futballisták mellőzése. Bízom benne, hogy már a kritikusaim is látják, hogy ez az egyetlen kiút.
A magyar szurkolók azt biztosan sajnálhatták, hogy a Bundesligában parádésan teljesítő Hajnal Tamást ezúttal nem láthatták. Szerdán visszatér a csapatba a Karlsruhe középpályása?
Most még nem tudom megmondani, hogy ki utazhat Lódzba a lengyelek elleni meccsre, de Hajnal Tamás mindenképpen visszakerülhet az együttesbe. Õ azon játékosok egyike, akik nélkül ma nem képzelhető el a magyar válogatott. Ha egészséges, kizárt, hogy ne jusson játéklehetőséghez.
Sokan ebbe a körbe sorolják az év végéig eltiltott Huszti Szabolcsot is. A Hannover játékosáról augusztus végén az InfoRádióban azt mondta, hogy nem írta le, most viszont a Stuttgart elleni duplája után csak annyit jegyzett meg, hogy nem tudja, mi lesz vele. Mik a tervei Husztival?
Ha egy játékos egy fegyelmezetlenség után nem próbál közeledni, akkor nehéz bármit is tenni. Az eltiltása az év végéig szól. Huszti Szabolcsnak kellene jelentkeznie, hogy elnézést kérjen, amiért a két júniusi Eb-selejtező előtt cserben hagyta a csapatot. Nekem nincs vele problémám, örülök, hogy jól teljesít klubjában, de a kezdő lépést neki kell megtennie.