Éppen azért hagytam a spanyolországi körversenyt, hogy rápihenjek a vébére. Okultam a tavalyi tapasztalatokból, hiszen egy éve a Vuelta után nem sikerült jól a világbajnokság.
Érezte a verseny közben, hogy ilyen eredményt érhet el?
Az utolsó szakaszon sikerült tartanom a svájci Cancellara tempóját, így éreztem, hogy előrébb tudok lépni.
A verseny előtt milyen eredményt várt el magától?
Az első tízbe szerettem volna bekerülni, a dobogóra kerülésben csak reménykedtem. A Vueltán mutatott formám alapján egyre magabiztosabban várhattam a csütörtöki napot.
A vébé mostani egyéni időfutamán a szokottnál több dimbes-dombos rész volt. Ez mennyiben jelentett nehézséget?
Akik az első kilométereken jól mentek, a végére belefáradhattak az állandó ritmusváltásba. Én egyenetesen tartottam a ritmust, gyorsítani ugyan már nem tudtam, de a többiek fáradtságát ki tudtam használni.
Az időjárás mennyire nehezítette meg a feladatukat?
Az egyéni időfutam alatt már nem esett az eső, az út több helyen száraz volt.
A mostani ezüstéremmel kvótát szerzett a pekingi olimpiára. Kínába milyen elvárásokkal utazik majd?
Még nem gondolok az olimpiára, az túlzottan messze van. A mezőnyversenyt vasárnap rendezik a vébén, a jövő héten egy négynapos viadalon indulok, majd egy egynapos versennyel zárom a szezont.
Hanganyag: Szabó Gergõ