Kolonics: "Egyesben és párosban egyszerre szinte lehetetlen"

Infostart
2007. szeptember 22. 10:13
A kenusoknak szinte lehetetlen egyesben és párosban is indulni a világversenyeken - mondta az InfoRádiónak adott interjújában Kolonics György.

A kétszeres olimpiai bajnok versenyző Kozmann Györggyel párosban az idei duisburgi világbajnokságon 500 méteren aranyérmes lett - egy nappal azután, hogy 1000 méteren címvédőként csak hatodik helyen végzett.

"Az egész év lehetne pocsék, ha a legfontosabb futamon rosszul megy a hajó. 1000 méteren csalódást okozott a hatodik hely. Bosszantó volt, hogy rossz taktikát választottunk, de legalább tudtuk, hogy nem mással volt gond" - fogalmazott a 35 éves világklasszis.

"Az előfutamok alapján bíztunk benne, hogy 500-on javítani tudunk. Nem volt teher rajtunk, mert az olimpiai kvótákat már a hosszabbik távon kivívtuk" - tette hozzá.

Az egyesbeli szereplésről Kolonics György azt mondta, hogy nem hiányzik, mert nem is egyeztethető össze a párossal.

"Vagy valaki egyest meg, vagy páros. A kettő együtt gyakorlatilag kudarcra van ítélve. Kozmann Gyurival a 2004-es Eb-sikernél döntöttünk a párosról, azóta egyikünk sem foglalkozik az egyes lehetőségével" - jegyezte meg a Csepel versenyzője.

(A kétszeres olimpiai bajnok kenus Kolonics Györggyel készült interjút teljes terjedelmében meghallgathatják vasárnap délután egy és két óra között az InfoRádió Gólvonal című sportmagazinjában.)

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást