Frank Rijkaard alighanem távozik, és az angol Sun úgy tudja, helyére az első számú jelölt Arsène Wenger! Az Arsenal menedzsere a múlt héten Barcelonában tárgyalt Ferran Sorianóval, a katalán klub igazgatójával.
A lapok akkor még azt sejtették, beszélgetéseik fókuszában Thierry Henry szerződtetése áll, ám ezt minden érintett tagadta. Arról pedig, hogy az edző jövőjéről tárgyaltak, kérdés hiányában szemérmesen hallgattak.
Arsène Wenger 1996-ban került az Arsenalhoz, a londoni klubbal három bajnoki címet nyert, az utolsót, 2004-ben, veretlenül. Négyszer megnyerte az FA-kupát, és 2006-ban, éppen a Barcelona ellen, játszhatott a Bajnokok Ligája döntőjében.
Minden kétséget kizáróan a világ egyik legjobb edzőjének tartják, fő erénye, hogy képes szinte ismeretlen játékosokból nemzetközi sztárokat nevelni.
A támadófutball elkötelezett híve, az elmúlt évtizedben Angliában az Arsenal játszotta a leglátványosabb futballt. Ez a fajta szemlélet elengedhetetlen a Barcelona mindenkori edzője számára.
Wenger érkezése egyelőre nem több pletykánál, de sok érv szól mellette. Részben az edző hírneve, szaktudása, a játékról alkotott filozófiája - részben pedig az eddig a keze alatt játszó játékosok kötődése miatt.
Wenger néhány nappal korában azt mondta, cseppet sem tartja valószínűnek, hogy Thierry Henry az Arsenalban folytassa pályafutását. Ha a mentor a Barçához kerülne, Henry érkezése is biztosra vehető.
A katalánok szívesen visszavennék saját nevelésű játékosukat, Cesc Fabregast is, aki korábban ugyancsak világossá tette, abban a csapatban játszik a legszívesebben, amelyiknek Arsène Wenger az edzője.
Joan Laporta természetesen szívesen látná a Nou Campban a két futballistát, a legnagyobb példányszámú ottani napilap, a barcelonai Sport szerint azért is szükség lenne, például, Henryra, mert jelenléte kicsit felrázná a helyüket túlságosan is biztosnak tartó sztárokat.
Ugyanakkor elképzelhető, hogy a Wenger, Henry, Fabregas hármas érkezése esetén el kell adni legalább egy nagymenőt.
Egy olasz ügynök szerint Eto'o és Ronaldinho közül az egyik biztosan távozik, a Milan mind a kettőt tárt karokkal várná, miközben a kameruni csatár iránt állítólag érdeklődik a Real Madrid és az Internazionale is.