Hamilton rajtolhat az élről Montrealban

Infostart
2007. június 9. 20:05
A McLaren-Mercedes teljes sikerét hozta a Forma-1-es Kanadai Nagydíj időmérő edzése: az első rajtkockát az angol Lewis Hamilton, a másodikat pedig a címvédő spanyol Fernando Alonso szerezte meg.

A Ferrari versenyzői lemaradtak a wokingiaktól, sőt, még a német Nick Heidfeld (BMW) is befurakodott eléjük. A finn Kimi Raikkönen a negyedik, a brazil Felipe Massa az ötödik helyről rajtolhat.

A kvalifikáció első szakaszában még Raikkönen volt a leggyorsabb, de ezután a McLaren nagy fölényben volt, az összetettben azonos pontszámmal vezető két pilóta közül pedig Hamilton tudta megszerezni a pole pozíciót, miután Alonso utolsó körében hibázott.

A montreali futam rajtja vasárnap este hét órakor lesz.