Nem akármilyen látványosságokat ígérnek az idei augusztusi magyarországi Forma-1-es futam szervezői.
A versenyt megelőző csütörtökön (azaz augusztus 2-án) a tavalyihoz hasonló utcai parádét rendeznek, ám ezúttal nem a Hősök terén, hanem a Lánchíd környékén.
A bemutatón történelmi (azaz 1968-1985 között használt) Forma-1-es autók felvonulását láthatják majd az érdeklődők, a legendás Niki Lauda saját egykori autóját vezeti majd.
A látványosság része lesz egy műrepülő-bemutató is, amelynek részeként Besenyei Péter 7 méteres fesztávolságú gépével áthalad a 9 méter széles Alagúton, 160 kilométer/órás sebességre gyorsul, majd felszáll a Lánchíd előtt.
A tavalyi, Hősök terén rendezett bemutatót világszerte 204 millió ember látta.
A versenyt megelőző napon, azaz szombaton az események már a Hungaroringre összpontosulnak majd. Este a 45 éves Omega ad koncertet a főparkolóban.
A Hungaroringen is láthatóak lesznek majd a veterán Forma-1-es autók, így aki nem megy el a belvárosba, ott is megcsodálhatja őket.
Jól mennek a jegyeladások
Ami a jegyeladásokat illeti, a szervezők beszámolója szerint időarányosan 15 százalékkal több jegyet adtak el eddig, mint tavaly ilyenkor, ami némileg azért is meglepő, mert azóta visszavonult a német szurkolók nagy kedvence, Michael Schumacher.
A szervezők ugyan minél több magyar szurkolót szeretnének látni a versenyen, ám Robert Kubica sikerei miatt komoly kampányt folytatnak például Lengyelországban is.