A találkozót 3-3-as állásnál, a 89. percben félbeszakította a német játékvezető, Herbert Fandel, mert egy magáról megfeledkezett hazai szimpatizáns berohant a pályára és megütötte, miután 11-est ítélt a vendégek javára.
A 29 éves tettest azonnal őrizetbe vették és vasárnap már meg is hallgatta a bíróság. A férfi azt mondta: teljesen részeg volt és nem is emlékszik a történet részleteire.
A bíró úgy döntött: szabadlábra helyezi a vádlottat, akinek az ügyében később születik majd ítélet.
Az európai szövetség (UEFA) szabályai szerint a mérkőzést, 3-0-ás gólaránnyal a vendég svédeknek kellene ítélni, a szervezet szóvivője ugyanakkor úgy fogalmazott: még nem született döntés, előbb kivizsgálják az ügyet.
A hazaiak szövetségi kapitánya, Morten Olsen azt mondta: ez fekete nap volt Dánia futballtörténelmében.