Mourinho tartott taktikai értekezletet a Liverpoolnak - videóval

Infostart
2007. május 2. 09:08
Pepe Reinát ünnepli Liverpool vörös fele. A Pool spanyol kapusa újra megmutatta, a világ egyik legjobb tizenegyesölője. A Liverpool FC tizenegyes-párbajban jutott túl a Chelsea-n a Bajnokok Ligája elődöntőjében. José Mourinho, a Chelsea menedzsere szerint a jobbik csapat búcsúzott.

Két, egymást tökéletesen ismerő gárda játszotta a Bajnokok Ligája 2006-2007-es sorozatának összangol elődöntőjét.

A Liverpool az első félidőben sokkal többet birtokolta a labdát, s szinte a mérkőzés egyetlen váratlan húzásából (Steven Gerrard egy bal oldali szabadrúgásból nem kanyarított a kapu elé, hanem legurította a labdát Daniel Aggernek, aki a tizenhatos előteréből a jobb alsó sarokba lőtt) ledolgozta a hátrányát.

Ezt követően a felek elsősorban a biztonságra ügyeltek - noha a 120 perc alatt a Liverpoolnak akadt több gólhelyzete.

Kuyt a kapufára fejelt, egyszer a hálóba is lőtt, éppen csak lesről indulva, majd a 120. percben nem eléggé helyezett lövését Cech szépen védte. Peter Crouch is fejelhetett egyet gólhelyzetből, a cseh kapus azt is védte.

A másik oldalon szinte egyedül Didier Drogba jelentett veszélyt az ellenfél kapujára, de ő sem bírt Aggerrel és Jamie Carragherrel. Ékpárja, Salomon Kalou gyengén játszott - újfent beigazolódott, hogy Mourinhónak nincs elég klasszis csatára.

A 120 perces csata tizenegyes-párbajba torkollott: ezt a Liverpool 4-1-re megnyerte. Mondhatni, szokásosan: a Vörösök eddigi történetük során 11 "szétlövésből" tízet megnyert.

A spanyol menedzser, Rafa Benítez érájában büntetőkkel győzött a Bajnokok Ligája 2005-ös isztambuli döntőjében a Milan, s az FA-kupa 2006-os döntőjében a West Ham United ellen.

Rafael Benítez alighanem erre hivatkozva is mondta: "Nyugodt voltam a tizenegyes-párbaj előtt, tudtam, hogy szinte minden edzésen gyakoroljuk a büntetőrúgást. Ráadásul Pepe Reina személyében a világ legjobb kapusa védett nálunk."

Reina 2005 nyarán került a Liverpoolba, kifejezetten Benítez akaratára. A spanyol kapus az isztambuli BL-döntő hősét, Jerzy Dudeket szorította ki a csapatból.

"Pepe" igazi tizenegyes-specialista: utolsó, otthon töltött idényében kilencből hét tizenegyest kivédett a Villarrealban, míg a 2006-os FA-kupa-döntőben hármat is megfogott.

A Chelsea-n látszott a fáradtság, vagy inkább a tompaság, s bár a védekező szekció (Terry és Essien vezérletével) ezúttal is jól teljesített, elölről hiányzott a kreativitás.

Újabb aranyköpés Mourinhótól

José Mourinho ugyan a találkozó utáni sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a Chelsea volt a jobb a találkozón (utalva arra, hogy szerinte a hosszabbításban is csak az övéi próbáltak futbalozni), a kijelentés bekerül egy hosszú sorba.

Abba a sorba, amelyben José tirádái szerepelnek. Steven Gerrardazt mondta ezekről: "Időnként nevettünk azon, amiket mondott, de főleg feltüzelt bennünket. Tulajdonképpen nekünk Mourinho tartotta a taktikai értekezletet.

Azt mondta, például, hogy a Liverpool egy kiscsapat: akkor nem rossz eredmény három sorozatból kétszer is döntőt játszani a Bajnokok Ligájában."

Mourinho "nagycsapata" ellenben megint elbukott. Ha most a létező legkisebb különbséggel is, de a Chelsea négy éven belül harmadszor esett ki a Bajnokok Ligája elődöntőjében.

Az Anfield Roadon, a mérkőzés alatt, egy transzparens azt hirdette: "Vannak, akikről szalagcímeket írnak - s vannak, akikről történelmet."