Finoman fogalmazva elbuktuk ezt a döntőt. Ha csak a kimaradt helyzeteink negyedét belőjük, megverjük a horvát válogatottat. Nem így történt. Természetesen csalódottak vagyunk, mert a meccs elején, közepén és végén is volt olyan periódus, amikor eldönthettük volna az aranyérem sorsát. Nem tettük meg, sajnos, ez lett a vége.
Önnek hét kísérlete is volt, de csak kapufákig jutott. Mennyire érzi személyesen a saját kudarcának a mostani vereséget?
Mindenki benne van ebben, így én is. Erre szokták azt mondani, hogy együtt sírunk, együtt nevetünk, csak Magyarországon ez nem működik. Nevetni együtt nevetünk, kudarc esetén viszont rámutogatnak az emberre. Ezt el kell fogadni, ha valaki eljut idáig és ilyen hibákat elkövet. Általában elég, ha 2-3 embernek jól megy a játék, most ez kevés volt. Fel kell dolgozni ezt a vereséget, csak így lehetünk jövőre sikeresek.
Volt olyan eleme a játéknak, amiben meglepték a csapatot a horvátok?
Semmiben. Mi rengeteg akciógólt lőhettünk volna, de kihagytuk a ziccereinket. Tanulunk az esetből, legközelebb megpróbálunk nyerni.
Mennyire növelheti az elszántságukat, hogy most már sorra csak az ezüst jut a válogatottnak?
Úgy érzem, hogy az elszántságunkkal nincsen probléma, de valamiért most nem sikerülnek a döntők. Nem mondom, hogy a korábbi sikerek árát kell megfizetnünk, de nekünk másodikként egy kissé már borzasztó mások himnuszát hallgatni. Azért dolgozunk, hogy a következő világversenyeken a sajátunkat halljuk.
Igazságosnak érzi a végeredményt?
A táblán a horvátok sikere áll. A vesztes csak magyarázkodni tud. A játékban szerintem mi voltunk a jobbak, de az eredmény alapján ez nem számít. Megyünk tovább, szerintem az olimpiai aranyérem megszerzéséhez jó úton járunk. Eddig mindig csak egy góllal kaptunk ki a döntőkben, egyszer szeretnénk már mi is eggyel nyerni.