Sevcsenko: "ez egy szemétség!"

Infostart
2007. március 9. 18:13
A Chelsea közleményben cáfolta, hogy az együttes csatára, Andrij Sevcsenko kritikus megjegyzéseket tett edzőjére és a klubra a német közszolgálati televízió honlapján megjelent interjúban - ugyanis az ukrán támadó nem is adott nyilatkozatot az említett médiumnak.

"Ez egy szemétség. Én sohasem nyilatkoztam a német website-nak és annak az újságírónak sem, aki ezeket a kitalációkat nekem tulajdonította" - reagált felháborodottan Andrij Sevcsenko.

A Chelsea hivatalos közleménye leszögezi: Sevcsenko hivatalosan csak a klub honlapján, saját oldalán, a Chelsea vagy a szponzorok által lebonyolított interjúkon, illetve a mérkőzések előtti és utáni hivatalos sajtótájékoztatókon ad interjút. A klub és a futballista is további lépéseket kíván tenni az ügyben.

Az állítólagos interjúban Sevcsenko arról beszélt, hogy igazából Roman Abramovics, és nem José Mourinho szorgalmazta leigazolását, emiatt konfliktus is támadt a tulajdonos és a menedzser között, míg ő a portugál tréner céltáblájává vált.

Mourinhót profinak és nagy taktikusnak nevezte az állítólagos interjúban a 2003-as aranylabdás, de hozzátette: volt már jobb edzője is. Az ukrán csatárnak tulajdonított interjúban szó esik arról is, hogy nem az igazi posztján szerepelt, így nehezen tudott beilleszkedni.

"Csak testben vagyok itt, lélekben nem. Nem bántam volna, ha januárban kölcsönadnak" - szerepelt az állítólagos interjúban, amely már nem is érhető el a német honlapon.

A tavaly nyáron 30 millió euróért szerződtetett ukrán támadó állítólagos elégedetlenségének híre már többször is felmerült, de az érintett mindig cáfolta, hogy rosszul érezné magát Londonban, és hangsúlyozta, hogy megküzd a helyéért és a szurkolók kegyeiért.