John Terry tényleg fantasztikus. S tényleg nincs méltóbb arra, hogy viselje az angol válogatott csapatkapitányi karszalagját. Régi vágású futballista, prototípusa annak, amilyennek megismerte a világ az angolokat.
Soha nem volt más klub tagja, csak a Chelsea-é, egyszer, amikor fájdalmai ellenére vállalta a játékot, azt találta mondani, az fájna neki igazán, ha nem futballozhatna. Az elmúlt negyedév ékes bizonyítéka ennek. Decemberben, miután heteken keresztül fájdalmakkal a lábában futballozott, végre alávetette magát az idegsebésznél egy hátoperációnak.
Más hónapokat hagyott volna ki, Terry, látva, hogy a Chelsea védelme szinte összeomlott nélküle, öt héttel később már a pályán volt. Igaz, két és fél héttel később, a Porto elleni BL-mérkőzésen hordágyon kellett levenni, bokasérülése miatt. Heteken keresztül tartó pihenést jósolt a kluborvos, Terry azonban játszani akart a Ligakupa-döntőben.
Mourinho rábízta a döntést - s JT a meccs délelőttjén arra kérte a menedzsert, hadd játsszon. Nem futballozott csúcsformában, érezte a sérülést, de azt meg vele éreztették a társak, nagyon bíznak benne, szükség van rá. S ahogy mindig, ha szoros az eredmény, most is ment előre a pontrúgásoknál.
A második félidő közepén Abou Diaby fejbe rúgta. Terry elveszítette az eszméletét, az Arsenal és az angol válogatott gyúrója, Gary Lewin mentette meg az életét, gyors közbeavatkozásával.
Terryt oxigénmaszkkal lélegeztették, kórházba vitték, alig több mint száz perccel a kis híján tragikus kimenetelű sérülése után már ismét ott volt a társaival a Millennium Stadionban, s elment velük aztán a londoni Aura bárba, az ünneplésre is. Világosodott már hétfőn, amikor hazaért oxshotti lakásába. S már azt tervezi, hogy szombaton játszik a Portsmouth elleni bajnokin. Elpusztíthatatlan.