Hétgólos vezetés után kapott ki a Fradi

InfoRádió / MTI
2007. február 10. 17:39
A Ferencváros hazai közönség előtt 36-34-re kikapott az osztrák Hypo Niederösterreich együttesétől a női kézilabda Bajnokok Ligájában, a csoportkör negyedik fordulójában. Az FTC az első félidőben hét góllal is vezetett.

Jól rajtolt az FTC, és az első gólt csak 3-0 után az 5. percben kapta. 6-1-nél időt kért a Hypo. A támadójáték nagyon eredményes volt, és emellett a védekezést is dicsérni lehetett.

Állandósult a különbség, majd egy emberhátrány megtörte a hazaiak lendületét, és a szünet előtt 15-8-ról 16-15-re módosult az állás. Ráadásul Tóth büntetőt hibázott. Aztán kis híján egyenlő lett, azonban Acimovic időntúli szabaddobásból esett gólját a bírók érvénytelenítették.

Ami nem sikerült a pihenő előtt, összejött a Hyponak a fordulás után: az egyenlítés (18-18). A hullámvölgynek nem volt vége, fordított az osztrák bajnok (35. perc: 19-20). Cserékkel próbált frissíteni Németh András vezetőedző, úgy tűnt hiába, mert a rivális 24-21-re meglépett.

Emberelőnyben azonban az FTC magához tért, ám Szamoránsky Piroska kiállítása a legrosszabbkor jött. 25-28-nál Németh újból időt kért, de a hátrányt már nem lehetett ledolgozni.

A mostani vereséggel az FTC-nek szinte semmi esélye sincs, hogy bekerüljön a legjobb nyolc közé. A népligetiek jövő szombaton a macedón Kometal Szkopje otthonában lépnek pályára.

A két csapat első, budapesti találkozóján 31-28-ra nyert a magyar bajnoki listavezető. Mivel a csoport harmadik helye KEK-negyeddöntőt ér, ezért az FTC-nek nem szabad három gólnál nagyobb különbséggel kikapnia, különben biztosan búcsúzik az európai porondtól.