Drámai vereség az oroszoktól, a kilencedik helyért játszhat a magyar válogatott

Infostart
2007. január 28. 21:46
Nem jutott a negyeddöntőbe a magyar férfi kézilabda-válogatott a németországi világbajnokságon, mivel a középdöntő utolsó fordulójában 26-25-re kikapott Oroszországtól Mannheimben. A végig szenzációsan dobó Koksarov három másodperccel a vége előtt döntötte el a meccset.

Az első félidőben egy rövid időt (0-0, 1-1) leszámítva végig vezetett a magyar együttes. Gál Gyula és a végre remekül játszó Nagy László góljainak köszönhetően rendre tudott újítani az orrsérülést szenvedett Iváncsik Tamást nélkülöző Skaliczki-csapat, nem egyszer pedig Puljezevics is bravúrral védett.

A két csapat a nagy téthez képest is rendkívül idegesen játszott, a magyarok rendre nem használták ki megfelelően az emberelőnyöket, és a hetesek értékesítésével ezúttal is hadilábon állak Császár Gáborék.

A második félidő két gyors orosz góllal kezdődött, majd nemsokára a rivális egyenlített, mivel egy újabb magyar hetes maradt ki, a széleken pedig továbbra sem védekeztek hatékonyan Tombor Csabáék.

A döntetlen körüli állás miatt végig rendkívül izgalmas volt az összecsapás, az oroszok az utolsó pillanatban harcolták ki a győzelmet, és ezzel a továbbjutást.

A magyar csapat Szlovéniával játszik a kilencedik helyért. Ezzel eldőlt, hogy a kitűzött célt már biztosan nem sikerül teljesíteni. A legjobb hét közé kellett volna kerülni ahhoz, hogy a csapat részt vehessen az olimpiai kvalifikációs tornán.