A 93. percben dőlt el a londoni szuperrangadó

Infostart
2007. január 21. 18:54
A listavezető Manchester United már-már a zsebében érezhette az aranyérmet az angol labdarúgó-bajnokságban: Sir Alex Ferguson vezetőedző együttese a 24. fordulóban 1-0-ra vezetett az Arsenal pályáján, végül azonban 2-1-re kikapott.

Lendületesen kezdte a rangadót a vendégcsapat, de néhány perc után az Arsenal magához tért, és a szünetig valamivel többet veszélyeztetett.

A legnagyobb helyzetet Henry hagyta ki, a francia csatár közeli fejesét van der Sar könnyedén megfogta.

A második félidőben a manchesteriek az 53. percben Rooney mesteri fejesével jutottak előnyhöz.

Szenzációs Arsenal-hajrá

Az Arsenal-játékosoknak időbe telt, mire feldolgozták a gólt, de az utolsó 15 percben nagy fölényben játszottak, a 83. percben van Persie góljával egyenlítettek, majd Henry 93. percben szerzett fejesével a győzelmet is kicsikarták.

A Manchester United előnye maradt hat pont a Chelsea-vel szemben a tabellán, míg az Arsenal továbbra is negyedik.

Arsene Wenger vezetőedző együttese egyedüliként továbbra is veretlen a négy nagy egymás elleni rangadóin: három siker a Liverpool ellen (a kupasikerekkel együtt), kettő az MU-val szemben és egy döntetlen a Chelsea ellen. A bravúros mérleg alapján az Arsenalnak a bajnoki címért kellene harcolnia...

Délután az Everton 2-0-ra győzött a Wigan otthonában.