Cassius Clayt 1960-ban ismerte meg a nagyvilág, Rómában, az olimpián megnyerte a nehézsúly aranyérmét. A ringben szökdécselő, mindössze 18 éves srác nagy feltűnést keltett stílusával: a kor nagyjaival ellentétben nem védte állandóan a fejét felemelt ökleivel, hanem karjait leengedve táncolt.
Az olimpia után profinak állt, 1960. október 29-én Fayetville rendőrfőnöke, bizonyos Tunney Hunsaker ellen vívta, s nyerte meg első mérkőzését. A következő háropm évben további 18 meccsen győzött, ezek közül 15-ön kiütéssel. 1964. február 25-én csatolhatta először derekára a világbajnoki övet, miután legyőzte a legendás Sonny Listont.
Életének következő évtizede még inkább a nagyvilág szeme előtt zajlott. 1964-ben még kiszuperálta a légierő, miután Ali írás- és beszédkészsége nem ütötte meg a kívánt szintet. 1966-ban (pedig aligha fejlődött túl sokat e két év alatt) már besorozták.
Megtagadta a szolgálatot
Muhammad Ali, az iszlám hitre áttért, mélyen vallásos muzulmán azonban megtagadta a katonai szolgálatot. Fennen hirdette: a háborúban való részvétel ellenkezik a korán tanításával. Õ csak olyan háborúban vesz részt, amelyet Allah nevében hirdetnek. Aztán szúrt egyet Amerikán: "Nekem semmi bajom a vietkongokkal. Közülük még egyik sem hívott niggernek." Megtiltotta, hogy Claynek nevezzék, ezt a nevet ugyanis egy fehértől kapta valamelyik rabszolga őse.
Harcban állt
Hamarosan eltiltották az Egyesült Államokban a bokszolástól, 1966 nagy részében külföldön bokszolt. 1967 elején viszont már Houstonban bunyózott Ernie Terrell-lel. A kihívó felbosszantotta a mérkőzés előtt, miután következetesen Claynek szólította. Ali kiüthette volna szinte bármikor, de inkább mind a 15 menetben végigverte a ringen, miközben ordított vele: "Tudod már, mi a nevem, Tamás bátyja?"
Az esztendő végén Alit megfosztották világbajnoki címétől, nem bokszolhatott 1970-ig. Pályafutása talán legszebb három évét vették el tőle. 1971-ben a bíróság kimondta: jogszerűtlen volt versenyzői engedélyének bevonása. Ali akkor már 29 éves volt - de zsenialitását mutatja, még előtte álltak élete legnagyszerűbb mérkőzései.Visszatérése után, életében először, elveszített egy mérkőzést, a Madison Square Gardenben a szintén veretlen Joe Frazier megverte "az Évszázad mérkőzésén". Ám volt onnan is visszaút. Ali Kinshasában, 1974-ben Joe Foreman legyőzésével a WBC világbajnoka lett.
Óriási meccs volt az is, az ezredforduló táján hetediknek rangsorolták Angliában a XX. század száz legfontosabb sporteseménye között - nem mellesleg az első lett azok között, amelynek valamely kulcsszereplője nem angol.
1975-ban visszavágott Fraziernek Manilában, 33 évesen megint ő volt a megkérdőjelezhetetlen bajnok, a Legnagyobb. Talán akkor kellett volna visszavonulni, meghallgatva orvosai tanácsát is.
A legenda tovább él
Ám Ali tovább bokszolt, még bejelentett visszavonulása után is újra ringbe szállt. Végül a Trevor Berbick ellen vereség zárta le végleg a pályafutását, 1981-ben. Háromszoros világbajnokként, 56 győzelemmel és öt vereséggel vonult vissza.
A legenda azóta is tovább él. Láttuk őt 1996-ban, az atlantai olimpia megnyitóján, majd látta a nagyvilág 2005-ben, amikor az egykoron börtönbüntetéssel fenyegetett katonaszökevény megkapta az Egyesült Államok elnökétől a Szabadság emlékérmet.
Tíz nappal később szülővárosában megnyílt a hatvanmillió dolláros beruházással épült Muhammad Ali Center. A bajnok, akinek hét lánya és két fia közül egyikből, Leilából lett klasszis ökölvívó 2006-ban a világ második legjobban kereső sportolója lett, miután ötvenmillió dollárért, azaz körülbelül tízmilliárd forintért eladta imázsjogait egy étkeztetéssel foglalkozó cégnek.
A neve GOAT. Csupa nagy betűvel, mert hogy nem kecskét jelent: hanem Greatest of All Time.
Minden idők legnagyobbja.
Micsoda különbség!