Totti, ha lábra tud állni, játszik a derbin

Infostart
2006. december 9. 08:45
Vasárnap este az Olimpiai Stadionban rendezik a Római derbit, az AS Roma és a Lazio mindig nagy indulatot kavaró rangadóját. A Farkasok a második helyen állnak a bajnokságban, a Lazio csak hetedik - a bordó-sárgák világbajnok középpályása, Simone Perrotta szerint azonban ez semmit nem számít.

"A derbik hangulata semmilyen más bajnoki mérkőzéséhez nem hasonlítható. Csak a világbajnoki döntőhöz tudnám hasonlítani. A Lazio elleni meccsek mindig hoznak valami különlegességet. Azt nem mondom, hogy egész havi fizetésemet odaadnám azért, hogy gólt rúgjak, de az biztos, hogy nagyon örülnék neki" - mondta Simone Perrotta, aki a nyáron tagja volt a világbajnoki címet nyerő olasz válogatottnak.

A bordó-sárgák egyik kulcsembere a hétközben kihagyta a Valencia elleni Bajnokok Ligája-mérkőzést, de szinte biztos abban, hogy vasárnap este fél kilenckor ott lesz az Olimpico gyepén.

Mint ahogy minden jel arra utal, hogy Francesco Totti is, bár még fáj a bokája, játékra jelentkezik.

Az olasz góllövőlista éllovasa szerint ott a helye a pályán, mert "a derbik különleges élményt jelentenek a résztvevők számára, erről nem hiányzik az ember, ha legalább lábra tud állni".

A Roma jó formában van, hat legutóbb bajnokiját hibátlanul vette, és az olasz elemzők szerint egyedüli riválisa az Internek a bajnoki címért folytatott harcban.

Sőt, az Empoli edzője, Cagni például a fővárosi gárdát tippeli az olasz liga 2007-es győztesének.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást