"Thorpe nem akart leszerepelni"

Infostart
2006. november 21. 12:16
Kockázatkerülő és kiszámítható döntésnek nevezte az InfoRádióban Ian Thorpe visszavonulását Kiss László, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya. A szakember éppen ezért büszke arra, hogy a legnagyobb magyar úszóegyéniségek több olimpiát is vállaltak.

Kiss László szerint várható volt Thorpe lépése, hiszen az ötszörös olimpiai bajnok versenyzőnek egy éve nincsenek komoly eredményei.

A sportág jellegzetességeit figyelembe véve "nagyon nehéz visszazárni a szellemet a palackba", ha egy úszó több hónapot vagy egy teljes évet kihagy - fogalmazott Kiss László, aki kiemelte, hogy naponta hat-hat és fél órát kell felkészüléssel tölteni, és a komoly eredményre vágyóknak egyáltalán nincs lehetőségük kimaradásra, netán éjszakázásokra.

Kínos eredmények helyett

A magyar válogatott irányítója úgy véli, hogy Ian Thorpe éppen ebbe a fegyelmezett életvitelbe unhatott bele, márpedig az rendkívül kínos lett volna számára, ha a jövő márciusi melbourne-i világbajnokságon - hazai közönség előtt - leszerepelt volna.

Kiss László szerint Thorpe-nak sokat kellett volna magyarázkodnia, ha nem szerez érmet, az ausztrál szurkolók többségének pedig már az ezüstérem is csalódást jelentett volna.

Kitartó magyar klasszisok

A szövetségi kapitány kiemelte, hogy büszke az elmúlt időszak legjobb magyar úszóira, akik közül Güttler Károly öt olimpián vett részt, de Egerszegi Krisztina és Kovács Ágnes is három-három ötkarikás játékokok van túl, a Kőbánya SC 25 éves sztárja pedig a negyedikre készül.

Kiss László szerint Güttlerék példája bizonyítja, hogy minden szempontból sikerült őket felkészíteni, és a nehéz pillanatokban tudták bennük tartani a lelket.

A tavaly októberben visszavonult Risztov Éváról azt mondta, hogy eredményei elismerése mellett ő nem tartozott a legnagyobb tehetségek közé, az úszók támogatása, menedzselése pedig rendkívül fontos.

A motiváció mint legális dopping

Kiss László arról nem akart érdemben beszélni, hogy a 23 világcsúcsig jutott Thorpe doppingolhatott-e korábban, arra viszont kitért, hogy ő maga és a magyar úszók egyértelműen doppingellenesek. Mint mondta, biztos abban, hogy itthon ez a probléma elkerülte a sportágat.

"A fiatal úszóknak a későbbi sikerekhez meg kell szeretniük az uszodák közegét, ahol több időt töltenek el, mint szinte bárhol máshol. Rendkívül fontos az is, hogy az edzők - a szülőkkel karöltve - megfelelően, jól időzítve motiválják őket, hogy munkájukat magas szinten végezhessék" - mondta a magyar válogatott szövetségi kapitánya.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást