Grosics: Puskás a pályán és az életben is jót adott másnak

Infostart
2006. november 17. 12:13
Legjobb barátját veszítette el Puskás Ferenc személyében Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás kapusa.

Ez egy borzasztó dolog. Az ember elveszíti a legjobb barátját, a játékostársát, akivel szinte testvérként élt együtt éveken keresztül.
Bármennyire is számítottunk arra, hogy a betegsége le fogja győzni őt, mégis nagy megdöbbenéssel vettem tudomásul a halálát. Nehéz erről beszélni. A feleségével való együttérzés jutott elsőként az eszembe.

Mikor tudott utoljára bemenni hozzá?

Körülbelül két-három héttel ezelőtt. De akkor már nagyon rossz állapotban volt, nem tudtunk vele értekezni. Már hónapok óta ilyen állapotban volt, csak nem szorult még olyan ápolásra, mint az utóbbi hetekben.

Az ország többsége számára minden idők legnagyobb magyar sportolója távozott.

Egy ember, aki a pályán és életében is jót adott másoknak. Õ szerezte a legtöbb gólt.

Melyik volt az önök számára a legemlékezetesebb mérkőzés?

Sok ilyen volt, az egyik a 6:3. A sok válogatott mérkőzés, amelyet negyvenvalahányszor veretlenül fejeztünk be. A világbajnokság, az Európa-bajnokság, és azok az élmények, amelyeket kaptunk a világtól.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást