Várhidi: "a magyar játékosok kreatívak"

Infostart
2006. november 6. 13:24
Csütörtökön hirdeti ki bővebb keretét Várhidi Péter, a magyar labdarúgó-válogatott megbízott szövetségi kapitánya a jövő szerdai, Kanada elleni barátságos mérkőzésre. A szakember az InfoRádiónak adott interjújában hangsúlyozta, hogy tudatos csapatépítő munkával a 2010-es világbajnokság selejtezőin már érhet el eredményt a válogatott.

Várhidi Péter elmondta, hogy a keret tagjai között lesznek olyan futballisták is, akik a Málta ellen 2-1-re elveszített Európa-bajnoki selejtezőn pályára léptek, ugyanakkor csak az utolsó pillanatban adja meg azt a 18-as névsort, amelynek tagjait nevezi a kanadaiak ellen. A sok sérülés miatt elképzelhető, hogy többen is kénytelenek lesznek lemondani a szereplést.

A megbízott szakvezető szerint kell ügyelni a fiatalításra, a megfelelő szerkezet kialakítására és az eredményességre is, ráadásul fontos, hogy a közvélemény is elfogadja az új csapatot.

Dicséretözön Cipruson

"A keret felfrissítése, a válogatott átalakítása mellett is szükség van a rutinos játékosok segítségére" - mondta Várhidi Péter, akinek vezetésével az U19-es válogatott a múlt héten - százszázalékos teljesítménnyel - megnyerte Európa-bajnoki előselejtezőjét Cipruson.

A tréner kellemes élménynek nevezte a Larnacán eltöltött napokat. Kiemelte, hogy büszke lehetett együttesére, amelyről a rivális válogatottak edzői, a játékvezetők és az európai szövetség (UEFA) delegáltjai is igen kedvezően nyilatkoztak. A torna gólkirálya az MTK alig 18 éves csatára, Németh Krisztián lett hét találattal.

Három év múlva lehet eredmény

Az egyetlen meccsre megbízott Várhidi Péter szerint a magyar futballnak van jövője annak ellenére is, hogy a nyugat-európai országokhoz képest jóval kevesebb fiatal tehetségből építkezhet. A szakember kiemelte a hazai játékosok kreativitását, több bizalmat kell a fiataloknak adni, ők pedig megháláhatják a bizalmat.

"Talán a közvélemény is elfogadja, hogy aki most szövetségi kapitány lesz, annak nem fél évben, hanem több évben kell gondolkodnia" - jelentette ki Várhidi Péter, aki bízik abban, hogy három év múlva, a 2010-es világbajnokság selejtezőin már jó eredményekkel rukkolhat elő a most 21-23 évesekre épülő és a 18-19 éves korosztály legtehetségesebbjeivel is kiegészülő válogatott.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást