Ismét leszerepelt a Milan

Infostart
2006. november 5. 22:46
Tovább folytatja vesszőfutását a Milan az olasz labdarúgó-bajnokságban. A milánói együttes az Anderlecht elleni fölényes BL-siker után 2-0-ra kikapott az Atalanta otthonában.

Olaszországban hetek óta bukdácsol a Milan, amely a bundabotrány miatt eleve nyolcpontos büntetéssel kezdte meg a Serie A 2006/2007-es szezonját.

Milánó másik sztárcsapata, a címvédő Inter maradt a tabella élén, miután 2-0-ra győzött a vendég Ascoli ellen. Az első félidő hajrájában Javier Zanetti szerzett vezetést a hazaiaknak, majd a második játékrész elején Cudini öngóllal segítette az Intert. Az Ascoli a félidő közepén büntetőt hibázott, ezután esélyük sem volt a pontszerzésre.

Tartja a lépést az Interrel a Palermo, amely szintén hazai pályán nyert 2-0-ra a Sampdoria ellen. A vendégek tíz emberrel fejezték be a mérkőzést.

A forduló utolsó mérkőzésén a Fiorentina Ujfalusy góljával ugyan vezetett az AS Roma ellen, de a bordó-sárgák De Rossi bombagóljával, illetve a brazil Taddei két találatával fordítani tudtak. A 3-1-es győzelemmel a Roma megerősítette harmadik helyét a táblázaton, hátránya négy pont az Inter és a Palermo mögött.

További eredmények a 10. fordulóból:
Chievo-Cagliari 0-0
Empoli-Lazio 1-1
Livorno-Udinese 1-0
Torino-Messina 1-1