Várhidi Péter vezeti a labdarúgó-válogatottat Kanada ellen

Infostart
2006. október 31. 15:38
Kisteleki István, az MLSZ elnöke kedden Várhidi Péter szövetségi edzőt kérte fel a magyar válogatott irányítására a Kanada elleni, november 15-i találkozón.

A szövetségi kapitányi poszt a Magyar Labdarúgó-szövetség múlt csütörtöki, győri elnökségi ülése után üresedett meg, miután az addigi kapitány, Bozsik Péter lemondott. Kisteleki István már akkor jelezte, nem kívánja elkapkodni a kapitányjelölést, hosszú távú megoldást keres. Hozzátette: a Kanada elleni, november 15-i találkozón megbízott kapitány irányítja majd a csapatot.

Nem Détári mellett döntött az elnök

Már akkor sejteni lehetett, hogy a felkért szakember valamelyik szövetségi edző lesz, ugyanakkor az is valószínű volt, hogy - bár szerződése továbbra is él a szövetséggel - nem Bozsik Péter segítőjére, Détári Lajosra esik a választás.

Az elmúlt napokban az elnök megkezdte a tárgyalásokat első számú szövetségi kapitány-jelöltjével, az erdélyi Bölöni Lászlóval, aki azonban egy hét gondolkodási időt kért. Ettől függetlenül Kisteleki kedden megnevezte azt az edzőt, aki a következő A válogatott találkozón irányíthatja a csapatot: Várhidi Pétert.

Az ifik sikerkapitánya

A napokban éppen az U19-es válogatottal az Eb-selejtezőkön sikereket elérő Várhidi Péter az Újpesti Dózsa legendás játékosának, majd edzőjének, Várhidi Pálnak a fia. 1958. május 8-án született, 1968 és 1980 között az Újpesti Dózsa, 1980 és 1987 között a Ganz Mávag, majd 1987-1988-ban a Dömsöd, 1988 és 1992 között pedig a BVSC játékosa volt. Négy mérkőzésen szerepelt az élvonalban, a budapesti vasutasklub színeiben.

Edzői pályafutását 1992-ben a BVSC utánpótlás-csapatánál kezdte, majd 1994-1995-ben az Újpest korosztályos, 1995-1996-ban az MTK tartalékcsapatát irányította. 1996 nyarán visszatért Újpestre, ahol előbb pályaedző volt. 1997 őszén, a 4. forduló után Nagy László menesztése után vette át az első csapatot, amellyel 1998 tavaszán bajnoki címet nyert, s bejutott a Magyar Kupa döntőjébe. A következő szezonban vezetőedző, majd klubigazgató volt, a következő szezonban előbb klubigazgató majd vezetőedző.

2001 tavaszán a Videotont, majd 2003 tavaszától egy éven át a Nyíregyházát irányította, utóbbit szakmai igazgatóként. 2006 áprilisában lett az MLSZ alkalmazottja, a 19 évesek válogatottjának szövetségi edzője.

Kisteleki játékosa volt

Kétségtelen: élvezi a szövetség elnökének feltétlen bizalmát (Kisteleki játékosa volt a Ganz Mávagban, majd a BVSC-ben is, a Szőnyi úton a mai elnöknél lett élvonalbeli játékos 33 évesen, később dolgoztak együtt az MTK-ban is), de messze nem ez kiválasztásának legfőbb alapja. Felkészült, a hazai és a nemzetközi labdarúgásban is jártas, tehetséges szakember, aki Cipruson is bizonyítja a napokban alkalmasságát.

Az MLSZ honlapjának nyilatkozva a szövetség elnöke a következőképpen határozta meg az egy mérkőzésre felkért Várhidi Péter feladatait: "Azt várom tőle, hogy olyan keretet rakjon össze, amelyre a későbbi kapitány is építhet majd."

Kisteleki szólt Détári Lajos jövőbeni szerepéről is: "Tárgyaltam Détári Lajossal is, az ő szerződése szövetségi edzőként továbbra is él. Jövendőbeli feladatait az új, véglegesen kinevezett szövetségi kapitány határozza majd meg."
Várhidi Péter segítője Teodoru Vaszilisz, az MTK tartalékcsapatának edzője lesz.