A rajt után a két Williams összeütközött: Webbernek a hátsó szárnya szakadt le, Rosberg pedig sérült autójával a célegyenes előtti kanyarban a falnak csapódott.
A Safety Car után a Massa vezette mezőnyben Alonso a negyedik, Michael Schumacher a hatodik helyen haladt, a hétszeres világbajnok azonban Fisichella előzése közben a törmelékeken áthaladva bal hátsó defektet kapott. A kerékcsere után csak az utolsó helyre tudott visszatérni.
Schumacher innen küzdötte vissza magát a negyedik pozícióig.
A Brazil Nagydíjat végül a másik Ferrariban ülő Felipe Massa nyerte meg, megelőzve az immáron kétszeres világbajnok Fernando Alonsot, és a 14-dik helyről rajtoló hondás Jenson Buttont.
A világbajnoságban Alonso mögött a két ferraris, Michael Schumacher, és Massa végzett, míg a csapatvilágbajnokságot a Renault nyerte meg, megelőzve a Ferrari és McLaren-Mercedes alakulatát.