A Fradi korábbi horvát edzője veheti át a Fehérvárt

Infostart
2006. október 19. 13:47
A jövő hétre ígéri a Fehérvár vezérkara, hogy megnevezi a csütörtök délelőtt közös megegyezéssel szerződést bontott Csertői Aurél utódát. Valószínűnek tűnik, hogy külföldi lesz az utód, nem lenne meglepő, hogy ha a korábban Magyarországon a Ferencvárosnál dolgozott Marijan Vlak venné át a csapatot.

A Fehérvár FC honlapján olvasható, szűkszavú összefoglaló szerint "a Fehérvár FC Kft. ügyvezetője, Gál László és Csertői Aurél, az FC Fehérvár NB I-es csapatának vezetőedzője közös megegyezéssel, azonnali hatállyal szerződést bontottak. Az ügyvezetés és a volt vezetőedző nem értett egyet a csapatot illető szakmai elképzelésekkel. A szakításról a felek bővebben sem most, sem a későbbiekben nem kívánnak nyilatkozni."

Csertői vezetésével a Fehérvár hazai futballtörténelme legnagyobb sikerét érte el a tavasszal: megnyerte a Magyar Kupát. Ezzel kilépett egy addig háromtagú (majd néhány héttel később, a Middlesbrough UEFA-kupa-döntős szereplése után ismét trióvá bővülő) társaságból. Tagjaival, a spanyol Alavésszel és a Birmingham Cityvel elmondhatták magukról: nemzetközi kupadöntőig jutottak, de a hazai fronton még sem a bajnokságot, sem a szövetség kupáját nem tudták megnyerni.

Ugyanakkor a nyártól a klubvezetőség és Csertői kapcsolata nem volt konfliktusoktól mentes, különösen, miután kiderült, hogy a vezetőedző (és a csapatkapitány Kuttor Attila) szállítmányozási cége tulajdonrészt kíván vásárolni a Fehérvárban.

Az edzéseket a következő napokban Németh Zoltán, az eddigi pályaedző vezeti, a klub vezetősége a jövő hét elejére ígéri, hogy megnevezi az új edzőt.
Információink szerint valószínű, hogy Gál László Marijan Vlakot, az 1999-ben a Ferencvárosnál dolgozott horvát szakembert próbálja leszerződtetni. Vlak az utóbbi időben Szlovákiában, a Zilina csapatánál dolgozik, szakmai igazgatóként.

Ugyanakkor nem zárható ki az sem, hogy esetleg Aldo Dolcetti ül majd le a kispadra, aki éppen a hét elején vált szabaddá, miután szerződést bontott a Bp. Honvéddal. Dolcettit már a nyáron is megpróbálta leszerződtetni a fehérvári klub.