Gera gólt lőtt Királynak

Infostart
2006. október 18. 08:33
A Király Gábort foglalkoztató Crystal Palace hazai pályán kétgólos vereséget szenvedett a Gera Zoltánnal felálló West Bromwich Albiontól az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban.

Jót tett az edzőváltás a West Bromwichnak. Bryan Robson távozása után a már két éve a klubnál dolgozó Nigel Pearson vette át a csapatot ideiglenesen (az angol titulus szerint caretaker managerként), vele négy mérkőzésen keresztül veretlen maradt, és felzárkózott az élmezőnybe a WBA.

Ám miután a klub a múlt héten Tony Mowbray személyében megtalálta Robson utódát, Pearson "a csapat érdekében" jobbnak látta félreállni. Ezért a kedd esti, a Crystal Palace elleni mérkőzésen korábbi segítője, a tartalékcsapat edzője, Craig Shakespeare irányította az együttest. Mowbray a lelátóról figyelte a Selhurst Parkban játékosait.

Mindez nem igazán zavarta a birminghami játékosokat, akik már az első félidőben is fölényben játszottak. A 45. percben született meg a találkozó első gólja: Nathan Ellington beadása után Gera Zoltán Király Gábor hálójába helyezte a labdát.

Gerának ez volt a harmadik bajnoki gólja az idényben, korábban a Cardiff és a Luton ellen talált a kapuba.

A második játékrészben mindkét kapu előtt kialakultak helyzetek, de gólt megint csak a WBA szerzett: Koumas tökéletes előkészítése után Kamara idénybeli ötödik gólját érte el.

A birminghamiek utolsó három bajnokijukat megnyerték, három napon belül másodszor győztek idegenben.

Ami a Coca-Cola Championship többi magyarját illeti: Buzsáky Ákos 73 percet játszott a Barnsley ellen idegenben 2-2-t játszó Plymouth Argyle-ban. Gyepes Gábor és Rósa Dénes nem kapott helyet a Coventryt 1-0-ra legyőző, és a negyedik helyre előrelépő Wolverhamptonban.