Meghalt minden idők legeredményesebb magyar teniszezőnője

InfoRádió / MTI
2006. szeptember 16. 16:57
Elhunyt Körmöczy Zsuzsa - tudatta Gráf László, a Kútvölgyi Kórház ügyeletes orvosa. Minden idők legjobb és legeredményesebb magyar női teniszezője augusztus 25-én töltötte be 82. életévét.

Körmöczy Zsuzsa 1958-ban érte el legnagyobb nemzetközi sikereit: győzött Párizsban a Roland Garroson, harmadik helyet szerzett Wimbledonban, a világranglistán pedig a második helyet foglalta el. 1964-ben abbahagyta a versenyzést.

Visszavonulása után sportvezetőként dolgozott, a női teniszválogatott szövetségi kapitánya és a Vasas teniszszakosztályának vezetője volt. 1994-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjének polgári tagozatát, 2003-ban pedig a Magyar Olimpiai Bizottság díját.

Körmöczy Zsuzsa kilencéves korában kezdett el teniszezni. 18 évig a Vasas versenyzőjeként játszott. Hatszor nyert egyéni, tizenháromszor páros és vegyes páros bajnokságot. Nyolc éven át szerepelt a világranglista tíz legjobb játékosa között.