Utolsó figyelmeztetést kapott a pólós őstehetség

InfoRádió / MTI
2006. augusztus 19. 15:03
A center Hárai Balázs, a balkezes Kiss Csaba, a kapusok közül pedig Baksa László maradt ki - jelentette be a hollandok ellen meccs után Kemény Dénes szövetség kapitány, miután kijelölte szűkített, 15 fős keretét a szeptemberi belgrádi Európa-bajnokságra.

A szakvezető azt mondta, hogy az oroszok elleni, briliáns játékot látva állt össze végleg a fejében a Szerbiába utazó társaság összetétele.

A hollandokkal vívott, dekoncentráltabb játékot hozó mérkőzés tapasztalatai csak annyit módosítottak, hogy a fegyelmezetlenkedő, végleg kiállított - így a válogatottat 4 percig emberhátrányba hozó - Varga Dénes tagja lett ugyan az Eb-csapatnak, de pénzbüntetést és utolsó figyelmeztetést kapott.

"Világversenyen egy ilyenen elmehet a meccs" - mérgelődött a szövetségi kapitány.

"Ráadásul nem ez az első kihágása. Végül kecske-káposzta döntést hoztam, fájdalmas pénzbüntetést róttam ki rá, és ha ez sem bizonyul elegendőnek, lemondok róla, bármennyire tehetséges is" - jelentette ki Kemény Dénes.
 
A tréner arról is beszélt, hogy még az Eb után visszakerülhet az is a válogatottba, aki most kikerült onnan.