Talmácsi Gábor a hatodik időt érte el a 125 köbcentisek között a gyorsasági motoros-világbajnokság csehországi futamának első szabadedzésén, Brnóban. Az első tréningen a hetedik helyen zárt.
A magyar versenyző a gyakorlás után azt mondta: az eredményemmel nagyjából elégedett, és úgy véli, nem sikerült rosszul a kvalifikáció első felvonása.
"A váltóval és az első futóművel voltak kisebb gondjaim. Azt gondolom, hogy szombaton egy másik gumival jóval gyorsabb leszek"- tette hozzá Talmácsi.
A magyar motoros az első négy helyezettel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy Pesek, Bautista, Kallio és Pasini jelenleg sajnos egészen más világ. Tóth Imre, a géposztály másik magyar versenyzője a 25. lett.