Újabb meglepetés az olasz fociban

Infostart
2006. augusztus 10. 14:44
Az olasz sajtó jelentése szerint Zlatan Ibrahimovic, az élvonalból kizárt Juventus labdarúgócsapatának svéd-bosnyák támadója 24,8 millió euróért az Internazionale együtteséhez szerződött. A 24 éves válogatott csatár klubváltása nem meglepő, legfeljebb arra kapják fel a fejüket a szurkolók, hogy a játékos nem Milánó másik csapatához, az AC Milanhoz igazolt.

A Juventus elöljárói úgy döntöttek, hogy annak a csapatnak adják el Ibrahimovicot, amely a legjobb ajánlattal áll elő. A probléma az volt, hogy erről nem szóltak a Milan vezetésének, amely lassú alkudozásra rendezkedett be. A piros-feketék csomagban szerették volna megvásárolni a támadót a világbajnok olasz kapussal, Buffonnal együtt. Többször is ajánlatot tettek a két játékosért, sőt Zlatan Ibrahimovicért külön is kínáltak 20-22 millió eurót.
/>/>/>
/>/>/>A Milan vezetői a szerda esti Bajnokok Ligája meccs előtt még azon tanakodtak hogy miképpen alakítsák a tárgyalásokat a Juventussal, közben pedig az Inter vezérkara egy telefonhívással elintézett mindent. Az Inter tulajdonosa Moratti a napokban még  mindenkit azzal altatott, hogy "majd meglátjuk, nem tudjuk még, talán érkezik még valaki, stb..."
/>/>/>
/>/>/>Közben a háttérben elintézték az ügyet. A svéd-bosnyák csatár ára 30 millió volt, az Inter 22-őt ajánlott végül 24,8 millió euróban megegyeztek a felek - a játékos megkérdezése nélkül.
/>/>/>
/>/>/>A Milan a Red Star elleni meccse miatt időt vesztegetett, de a játékos ügynöke Mino Raiola nem tudott az évi netto 4,5 millió eurós Inter fizetésre nemet mondani. Ez persze nem csoda, ha tudjuk, hogy a támadó a Juventusnál 1,7 milliót keresett eddig.
/>/>/>
/>/>/>Az Internél most már csak az a kérdés, hogy ki fog távozni. Martinsot vinné a Liverpool, Tottenham, Newcastle és Portsmouth négyes, Recoba és Cruz másik olasz csapathoz kerülhetnek kölcsönbe, míg Adrianot a Manchester United ostromolja, igaz Cristiano Ronaldo-t adná cserébe, aki most, a vébé után nem éppen az angol foci kedvence.
/>/>/>
/>/>/>A Juventusnál a helyzet változatlan: az eddigi hat távozó után könnyen elképzelhető, hogy Mauro Camoranesi is elhagyja a Zebrákat.  Alessandro Del Piero és Pavel Nedved viszont megígérte, hogy marad a nehéz helyzetben lévő csapatnál.
/>/>/>
/>/>/>A bundabotrányban leginkább érintett Juventust a másodosztályba száműzték, ahol 17 pont levonással vág neki a szezonnak. Ezenkívül megfosztották az elmúlt két évben szerzett bajnoki címeitől. A legutóbbit éppen az Internazionalénak ítélték oda.
/>/>/>