"Gyárfás mellett Császári és Hegedűs is alkalmas MOB-elnök lehet"

Infostart
2006. augusztus 9. 04:51
Vass Károly, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségi tagja szerint Schmitt Pál, a szervezet elnöke számos elfogaltsága miatt csak nehezen tudja ellátni az elnöki tisztséggel járó feladatokat. A lehetséges utódok között Gyárfás Tamás mellett Császári Attilát és Hegedűs Csabát is megemlítette Vass Károly.

A sportvezető erről azután beszélt az InfoRádiónak, hogy  részletek szivárogtak ki a MOB hétfői elnökségi üléséről, pedig abban állapodtak meg, hogy csak Schmitt Pál nyilatkozik.

Vass Károly az InfoRádióban felháborítónak nevezete, hogy nem mindenki tudta magát tartani az elnökségi megegyezéshez, és az ülés után nem sokkal több részlet is eljutott a sajtóhoz.

További hazugságokba nem hajlandó belemenni

A Magyar Olimpiai Bizottság elnökségi tagja hangsúlyozta, hogy megfelelő módon el kell ismerni a Fidesz alelnöki posztját is betöltő, konzervatív EP-képviselő Schmitt Pál munkáját, de a kiszivárogtatások után ő maga további hazugságokba nem hajlandó belemenni.

Vass Károly megerősítette, hogy meg kell újulnia a szervezet elnökségének. A sportvezető szerint nehezen összeegyeztethető a brüsszeli és a MOB-ban végzendő munka. Hozzátette, hogy egy átpolitizált légkörben igen nehéz sportszakmailag kifogásolhatatlan döntéseket hozni.

A lehetséges utódok

A MOB elnökségi tagja a lehetséges utódjelöltek között említette Gyárfás Tamás jelenlegi alelnököt, a Magyar Úszó Szövetség elnökét, a szintén MOB-alelnök Császári Attilát, a Magyar Öttusa Szövetség első emberét és Hegedűs Csabát, a Magyar Birkózó Szövetség vezetőjét is.

"Mindhármuk neve szóba került, de nem akarok helyettük nyilatkozni" - tette hozzá Vass Károly.

Schmitt december 9-ig bejelenti lemondását

Vass Károly korábban a távirati irodának megerősítette: Schmitt Pál a hétfői zárt elnökségi ülésen bejelentette, legkésőbb december 9-ig, a soron következő rendes közgyűlésig lemond, ezt a visszavonhatatlan szándékát pedig írásban a négy alelnöknek átadja.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást