eur:
395.88
usd:
372.83
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Schmitt lemond?

Az MTI értesülései szerint a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke a testület elnökségének rendkívüli ülésén írásban rögzítette, hogy december 9-éig lemond posztjáról.

A hivatalos tájékoztatás szerint az ötórás ülésen az a megállapodás született, hogy a szeptemberi rendkívüli közgyűlés helyett marad a decemberi rendes közgyűlés, és Schmitt Pál e fórumig hozhatja meg végső döntését saját szerepvállalásáról.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökségi ülését azután hívták össze, hogy a 18 fős testületből tízen kezdeményezték a rendkívüli közgyűlés összehívását.

A rendkívüli érdeklődés mellett zajló zárt ülés előtt a legtöbb elnökségi tag nem kívánt nyilatkozni. Az egyik kivétel Csötönyi Sándor, az ökölvívók szókimondásáról is ismert elnöke volt, aki szerint "közelharc lesz".

Sinka László, a kézilabda-szövetség főtitkára inkább csak reménykedett. "Azt szeretném, ha olyan elegánsak lennénk, mint ahogy az a MOB-hoz illik" - jelentette ki.

A MOB 165 tagja közül addig 102-en írták alá azt a módosító indítványt, amely szerint párt országos elnöke, főtitkára, alelnöke meghatározott időn belül nem tölthetné be a MOB elnöki vagy főtitkári posztját.

Az indítvány címzettje egyértelműen Schmitt Pál, a MOB jelenlegi elnöke, egyben a Fidesz alelnöke, aki az aláírók álláspontja szerint "sokirányú kötelezettségvállalása következtében nem tudja a MOB érdekeit a korábbiakhoz hasonló hatékonysággal képviselni".

Javasolják, hogy Schmitt "a továbbiakban a MOB örökös tiszteletbeli elnökeként segítse itthon és külföldön az olimpiai mozgalmat, a Magyar Olimpiai Bizottság pedig válasszon új elnököt".

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×