A brit The Times Button hosszú várakozás utáni első győzelméről azt írja: a győzelem váratlan volt, ugyanakkor jól megérdemelt, és gyönyörűen végrehajtott.
Button apja, aki a Hungaroringen követte a versenyt, a leintés után azt nyilatkozta: "El sem tudom hinni, milyen gyors volt ma. Néztem a köridőit, és arra gondoltam, hogyan csinálja?"
Button megtörte a kacsát
A The Independent azt emeli ki, hogy Button a 14-dik helyről, kiváló stratégiával nyerte meg a magyarországi versenyt. "Egy igazán kitűnő csapat voltunk ma" - jelentette ki a boldog angol, aki Forma-1-es pályafutása első győzelmével megtörte a jeget (azaz angolul a kacsát).
Jenson Button hozzátette: "Nem csak azért nyertünk, mert gyorsak voltunk, hanem azért is, mert volt stratégiánk."
A nagy napon Button egyetlen problémája csupán az volt, hogy egy PR rendezvény miatt szinte azonnal a verseny után Shanghaiba kellett repülni, így az ünneplés tulajdonképpen a repülőgépre maradt.
Button a 114-dik versenyén tudott győzni. A brit világbajnok, Nigel Mansell 72-dik, a finn világbajnok Mika Hakkinen a 96-dik versenyén tudott először győzni.
A jelenleg versenyző pilóták közül Giancarlo Fisichella a 110-dik, Jarno Trulli a 117-dik, Rubens Barrichello a 124-dik versenyét nyerte meg.
Raikkonen és Alonso is kellett Button győzelméhez
A Guardian címében azt írja, Button erőt merít első futamgyőzelemből. A lap megemlíti, hogy a pilóta hét évvel bemutatkozása után tudott először nyerni.
A BBC kiemeli, hogy a három kiállásos taktika, és az, hogy Button az 55-dik körben száraz gumikra váltott, segítette őt több mint 30 másodperccel megverni a mezőnyt.
A Skysports írásában kiemeli: Button kényelmes távolsággal nyerte meg a Magyar Nagydíjat a McLaren pilótája, Pedro de la Rosa előtt. Megjegyzik ugyanakkor: Raikkonen kiesése, és a Safety Car, amellyel elveszett Alonso előnye a versenyben, mind hozzájárult Button győzelméhez.