eur:
395.51
usd:
372.35
bux:
65428.99
2024. április 16. kedd Csongor

Kovács Ági elégedett, és köszöni a biztatást

Kovács Ágnes szerezte az első magyar érmet a margitszigeti úszó Európa-bajnokság "klasszikus" számaiban. Sydney olimpiai bajnoka 100 méter mellen bronzérmes lett. Ági úgy érzi, teljesítette célját azzal, hogy érmet szerzett, így nem kesereg majd, ha 200 mellen nem tud hasonló helyezést szerezni.

Megkönnyebbült az éremszerzéssel?

Mindenképpen, hiszen már évek óta nem sikerült érmet nyernem világversenyen. A közönségnek nagyon köszönöm a biztatást, hiszen a szurkolásuknak köszönhetően értem be harmadikként. A célba érkezésem nagyon jól jött ki, csak centiken múlott, hogy én lettem a harmadik. De most végre itthon összejött az, ami hosszú éveken át másnak sikerült.

Megtörte az átkot, mert az első érmet maga szerezte meg.

Igen, most az atlantai olimpia jut az eszembe, mert ott is ez volt. A magyar csapatnak nem úgy sikerült az elején, majd én bronzot nyertem 200-on, és utána jött az első arany is. Most is nagyon örülök Cseh Laci aranyának.

Meg lesz a második érem 200 mellen?

Remélem, bár ez már másodlagos. Egy megvan, ez volt a cél, ha így most hazamegyek, akkor ez is jó.

Érezte, hogy ilyen jó formában lesz?

Éreztem, de tudtam, hogy nagyon szoros lesz a verseny. Centiken múlott minden, de ez a hazai pálya előnye.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×