Szállodai garanciák most

InfoRádió / MTI
2006. július 30. 16:23
A 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság három versenyben maradt pályázójának, a magyar-horvát és lengyel-ukrán közös kandidálásnak, valamint az olaszoknak hétfőn újabb dokumentumokat kell bemutatniuk az európai szövetségnek (UEFA): ezúttal szállodai garanciákat kell prezentálniuk.

Gyárfás Tamás, az Eb-pályázati bizottság magyar elnöke elmondta, hogy az UEFA végrehajtó bizottsága július 31-re megkövetelte a majdani rendezőktől a szállodai garanciák benyújtását, így már most tudni kell, hol és mennyiért kap elhelyezést a majdani 16 résztvevő csapat, melyik szállodában és milyen feltételek mellett lakhatnak az UEFA vezetői, a bírók, az újságírók, az orvosok.

Egy hónap múlva a szurkolók számára biztosított szállodák előzetes szerződéseit kell az európai szövetségnek megküldeni, majd szeptember közepén az Európai Labdarúgó Szövetség illetékes vezetői helyszíni szemlét tartanak a négy-négy horvátországi és magyarországi helyszínen, hogy megalapozott döntést hozhassanak december 8-án.

Gyárfás Tamás bejelentette, hogy már sikerült megállapodni a két ország miniszterelnökével, Gyurcsány Ferenccel és Ivo Sanaderrel, így ők ketten vezetik december 7-én Nyonban az UEFA végrehajtó bizottsága előtt zajló utolsó prezentációt.

Ezen a többi között bemutatják az újonnan épülő Puskás Ferenc Stadion részletesen kidolgozott makettjét, valamint a 2012-es Eb - remélt - angolul, magyarul és horvátul egyaránt énekelt dalát, Berkes Gábor szerzeményét.