A Renault szabálytalan autókkal versenyez?

Infostart
2006. július 28. 17:57
A Nemzetközi Autómobil Szövetség (FIA) egy hete betiltotta a Renault által kifejlesztett, és több csapat által átvett első lengéscsillapító-rendszert. A német verseny műszaki bírái azonban engedélyezték a rendszer használatát.

A FIA egy hete betiltotta azt az első lengéscsillapító-rendszert, amely egy, az autó orránál elhelyezett mozgó súly, ami kiegyenlíti a kerekek rezgéséből származó vibrációt.

A Renault három autójából (két versenyautó, és egy tartalék) egybe beépítették a szerkezetet, és a német verseny technikai bizottsága nem emelt kifogást ez ellen.

A csapat egyes hírek szerint a pénteki szabadedzésekre már mindhárom autóját a FIA által korábban betiltott lengéscsillapítókkal látta el. A csapat cáfolta ezeket a híreket, azt mondják: nem használták pénteken a rendszert.

A FIA a német versenybírók döntése után azonnal meg is fellebbezte az eszköz használatát. A fellebbezés elbírálása azonban heteket is igénybe vehet, így a Renault, ha szabálytalan autókkal állna rajthoz a vasárnapi versenyen, akár kizárással is büntethető lenne.

A Renault alakulata jelezte: a betiltott alkatrészeket a hétvége hátralévő részén nem szándékoznak használni.