Sokkolt a brazil szövetség: Dunga az új szövetségi kapitány

InfoRádió / MTI
2006. július 25. 08:44
Hatalmas meglepetésre a mindenfajta edzői tapasztalat nélkül álló Dungát nevezték ki az ötszörös világbajnok brazil labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitányává.

Igencsak meglepte a szurkolókat - és valószínűleg a szakértőket is - a brazil labdarúgó szövetség, amely az 1994-es világbajnok csapat kapitányát, Dungát nevezte ki szövetségi kapitánnyá.

A Carlos Caetano Bledorn Verri néven született korábbi védekező középpályás saját hozzáállását állítaná példaként a válogatott elé: "szeretném, ha a csapat azzal az elszántsággal és odaadással küzdene, amellyel én léptem pályára aktív játékosként. A győzelem igénye elengedhetetlen a brazil válogatottban" - jelentette ki a 42 éves tréner.

Ricardo Teixeira, a szövetség elnöke azzal indokolta Dunga váratlan kinevezését, hogy a szurkolók lelkes edzőre vágytak, és az ő személyében ezennel meg is kapták.

"Két óra alatt megállapodtunk. Nagy átszervezés kezdődik a nemzeti együttesben, amely a 2010-es dél-afrikai, majd a 2014-es, remélhetőleg hazai rendezésű világbajnokságon már érződni fog" - tette hozzá a sportvezető.

A szövetségi kapitányi posztra három másik szakembert tartottak esélyesnek: a Sao Paulóval tavaly klub-vb-t nyerő, jelenleg a japán Kashima Antlers kispadján ülő Paulo Autuorit, az FC Santost irányító Vanderlei Luxemburgót és a portugál válogatottnál nemrég 2008-ig hosszabbító Luiz Felipe Scolarit.