Gellei a másodosztályba is követné a Fradit

Infostart
2006. július 23. 10:29
Gellei Imre a másodosztályban is maradna a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője - a szakvezető erről a Nemzeti Sportnak adott interjújában beszélt.

A tréner ettől függetlenül bízik abban, hogy együttesét az élvonalban irányíthatja a következő szezonban, és Kaposvárott kezdheti el a bajnokságot. Gellei Imrének jelenleg nincs aláírt szerződése.

Hangsúlyozta, hogy a szurkolóknak akkor is ki kell tartaniuk a csapat mellett, ha a második vonalban lesz kénytelen szerepelni a rekordbajnok.

Gellei Imre a sportnapilapnak arról is nyilatkozott, hogy kollégáival és játékosaival méltatlan körülmények között kell dolgozniuk, de arra kérte a futballistákat, hogy a fellebbviteli licencadó bizottság döntésével lehetőleg ne foglalkozzanak.