"Materazzi egy betegség"

InfoRádió / MTI
2006. július 18. 20:38
"Materazzi egy betegség, amelynek nem lenne szabad léteznie a futballpályákon" - mondta Lilian Thuram, a francia válogatott játékosa.

A futballista ezzel a kijelentéssel reagált a július 9-ei világbajnoki döntőben történtekre, amikor Marco Materazzi a 110. percben addig provokálta Zinedine Zidane-t, míg a francia nemzeti együttes csapatkapitánya mellkason fejelte őt.

"Thuramnak inkább arról kellett volna beszélnie, hogy Zidane nem először veszítette el a fejét fontos tétmeccsen" - reagált a világbajnoki aranyérmes Materazzi.

"Tizenkétszer állították ki Zizout, ennyi piros lapot egy védő is nehezen gyűjt össze pályafutása során" - tette hozzá.

Roberto Donadoni, a világbajnok olasz labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya szerint túl nagy a lárma és a ricsaj ebben az ügyben.

"Jó lenne már az egészet elfelejteni" - mondta a  szakember.

"Nem kétséges, Zidane-t provokálták, különben nem is lenne magyarázat arra, amit elkövetett" - tette hozzá.