Montoya még visszatérhez a McLarenhez

Infostart
2006. július 15. 13:38
Juan Pablo Montoyát csak szabadságra küldte a Forma-1-es McLaren csapat, amely adott esetben tesztelni és versenyezni is visszarendelheti a kolumbiai pilótát. Ezt a wokingi istálló vezetői hangsúlyozták a Francia Nagydíj helyszínén.

Még Ron Dennis csapatfőnököt is alaposan meglepte Montoya egy héttel ezelőtti döntése, amely szerint a kolumbiai versenyző a NASCAR-sorozatban folytatja pályafutását. Az ellentmondást nem tűrő stílusáról is ismert Dennis ezután döntött úgy, hogy Magny-Cours-ban már nem vezetheti Montoya az autót.

A pilóta mindkét tengerentúli futamon részese volt egy-egy versenybalesetnek, zavaróan sokat hibázott, ráadásul szemmel láthatóan csökkent motivációja. Indianapolisban hátulról nekiment fékező csapattársának, a finn Kimi Raikkönennek, ettől pedig szintén nem javult az istállón belüli helyzete.

A McLaren csapatfőnöke ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Montoya akár még lehetőséget kaphat ebben a szezonban.

Ha mégsem ül be újra a Mercedes-motorral hajtott Forma-1-es autóba a kolumbiai, akkor a spanyol Pedro de la Rosa indulhat a finn Kimi Raikkönen mellett a szezon hátralévő futamain.

Ron Dennis hangsúlyozta, hogy két fiatal angol patronáltja, Gary Paffett és Lewis Hamilton a találgatásokkal ellentétben idén még biztosan nem kap lehetőséget a versenyeken.