A másodosztályba sorolták a Juventust, a Laziót és a Fiorentinát

Infostart
2006. július 14. 21:26
Olaszországban elsőfokon a másodosztályba sorolta a bíróság a Juventust, a Laziót és a Fiorentinát a bundabotrányban meghozott ítéletében. Az AC Milan marad az első osztályban, de nem indulhat a Bajnokok Ligájában.

Másodosztályú lesz a 2006/2007-es bajnoki idényben a bundabotrányban érintett klubok közül a Juventus, a Lazio és a Fiorentina - döntött elsőfokon az olasz bíróság. A negyedik érintett klub, az AC Milan maradhat az első osztályban.

A döntés értelmében a Juventustól elvették az utolsó két bajnoki címet, valamint 30 pontos hátrányban kezdi a szezont, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy két idényt tölt majd a második vonalban.

A bíróság a szintén a másodosztályba visszasorolt Laziót 7, a Fiorentinát 12 pontnyi levonással büntette, így ők halványan reménykedhetnek az azonnali feljutásban.

A Milan megúszta

A négy érintett klub közül az AC Milan járt a legjobban, hiszen maradhat az élvonalban, bár 15 pont hátrányból kezdi a szezont, ráadásul a csapat - bár jogot szerzett rá bajnoki helyezésével - nem indulhat a Bajnokok Ligája következő idényében.

A botrány még május 5-én robbant ki, amikor Luciano Moggi, a Juventus azóta már lemondott igazgatóját megvádolták, hogy a 2004/2005-ös szezonban játékvezetők segítségével manipulálta a csapat mérkőzéseinek eredményét.

A volt sportvezető elleni további vádak között szerepelt az is, hogy fenyegetéssel próbált futballistákat rávenni arra, hogy a Juventushoz szerződjenek.

A vád szerint Luciano Moggi nyomást gyakorolt Marcello Lippi szövetségi kapitányra a válogatott keretek kialakításakor.

A botrány következtében távozott a Juventus teljes vezérkara, lemondott Franco Carraro, a szövetség elnöke, és nem működhetett közre a világbajnokságon Massimo De Santis FIFA-játékvezető.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az olasz bundaügy vége
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást