Sláger lehet Zidane fejeléséből

InfoRádió / MTI
2006. július 12. 13:02
"Zidane ütött" címmel az interneten kezdett terjedni az a dal, amelynek kiadásáért 100 ezer eurót kínálnak a francia lemezkiadók az eddig a nagyközönség számára ismeretlen, elsősorban reklámzenéket író cégnek - erről a Libération című párizsi napilap számolt be.

"Vigyázat, ez az kiborulás tánca. Kiborulás jobbra, kiborulás balra. Gyerünk, Kékek! Zidane ütött, Zidane csapott. A bíró látta a tévében, mi lemaradtunk róla, de azért jól szórakoztunk" - hallható a legújabb francia slágerben.

A reklámzenékkel foglalkozó francia Plage Records nevű cég tulajdonosait, Emmanuel és Sébastien Lipszycet, valamint dalszerzőjüket, Franck Lascombes-ot a vesztes világbajnoki döntő után elsősorban a Zinédine Zidane kiállításának körülményeit firtató és magyarázó médiakampány ihlette meg.

Egy már korábban rögzített zenéjükre hétfőn megírták a meccs történetének általuk megélt változatát. Elmondásuk szerint imádták a francia válogatottat, de megundorodtak attól, ami történt, és nem akarták tovább dramatizálni a helyzetet.

Az eredetileg terápiának készült számot 50 barátjuknak küldték el e-mailben, de este már az egyik leghallgatottabb országos zenei rádiócsatornán is hallható volt. Másnap három nagy lemezkiadó is megkereste a céget.

A jogdíjért 100 ezer eurót ajánlanak. A videoklipet jövő hétvégén forgatják a párizsi Charlety Stadionban. A tíz éve alakult, de eddig nem túl sikeres Page Records tulajdonosai még mindig nem akarják elhinni, hogy felháborodásukból született dalukra fognak táncolni idén nyáron a francia strandokon, amelynek egy rövid részlete honlapjukon (www.lapagerecords.com) is meghallhgatható.