Mozgalom indult Schmitt Pál eltávolítására

Infostart
2006. július 12. 16:57
A tagság és az elnökségi tagok csaknem kétharmada támogatja a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének, Schmitt Pálnak a leváltására indított kezdeményezést.

Az olimpiai bizottság elnökségi tagja, Vass Károly közölte: a 165 MOB-tag közül eddig 102-en írták alá azt az indítványt, amely szerint a MOB elnöke és főtitkára nem lehetne országos párt elnöke, alelnöke, vagy főtitkára.

Az olimpiai bizottság a politikai csatározások színtere lett, és ez a szponzorokkal való kapcsolattartást is megnehezíti; a MOB-ba jóval kevesebb pénz érkezik, mint korábban - mondta az InfoRádióban Vass Károly.

Az elnökségi tag szerint ez mindenkit érintene, aki pártfunkciót vállal, ami azt is jelentheti, hogy teljesen át kell alakítani a MOB elnökségét.

Én azt szeretném, ha a MOB-ban politikamentes döntések születnének - hangsúlyozta Vass Károly.

A 18 tagú elnökségből írásban eddig 10-en csatlakoztak a kezdeményezéshez. A kezdeményezést aláírók szerint a MOB alapszabálya tiltja a pártpolitikai tevékenységet.

Legkorábban augusztus végén, szeptember elején lehet elnökségi ülés, vagy MOB-közgyűlés.

Az aláírásgyűjtők szerint súlyosan hibázott

A Schmitt Pált eltávolítani akarók szerint a MOB-elnök súlyosan hibázott, amikor olimpiai melegítőben pártplakáton szerepelt, pártvezetői és MOB-elnöki megnyilvánulásai összemosódtak, számos elfogadhatatlan kijelentése volt, amelyek sértették a szervezet érdekeit.

Az aláírók szerint: nem segíti a szervezet munkáját, hogy az elnök a spanyolországi, majd a svájci nagyköveti tartós távolléte után most Brüsszelben tevékenykedik.

Már volt ellene titkos bizalmi szavazás

A Fidesz alelnökeként is dolgozó Schmitt Pál egy pénteki lapinterjúban azt mondta: 2005-ös újraválasztása óta már volt ellene titkos bizalmi szavazás a MOB közgyűlésén, ahol nagy többséggel megerősítették pozíciójában.

Az elnök hozzátette: Hollandiában, Angliában, Svájcban és Szlovéniában kormánytagok vezetik az olimpiai bizottságot.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vass Károly, a MOB elnökségi tagja
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást