Várja a harmadosztály a Juventust!

InfoRádió / MTI
2006. július 4. 13:21
Az olasz labdarúgás legnagyobb bundabotrányát tárgyaló perben az ügyész azt kérte a bíróságtól, hogy a címvédő Juventust a bajnokság harmadosztályába, a Milant, a Fiorentinát és a Laziót második ligába sorolja át.

Stefano Palazzi egyben az utóbbi két évben szerzett bajnoki címétől is megfosztaná a Juventust, amely mínusz hat ponttal kezdené a szezont. A Milan mínusz három, a Fiorentina és a Lazion mínusz 15 pontról indulna.

Az olasz szövetség (FIGC) által indított perben 26 klubvezetőt, játékvezetőt és asszisztenst vádoltak meg, köztük Franco Carrarót, a FIGC lemondott elnökét. A bundabotrányt kivizsgáló ügyész - aki összesen 62 embert hallgatott ki - a nyomozás lezárta után 180 oldalas jelentést nyújtott át a bíróságnak.

Az olasz futball történetének legnagyobb botránya május 5-én robbant ki. A kulcsfigura Luciano Moggi, a Juventus leköszönt igazgatója, akit azzal vádolnak, hogy a 2004/2005-ös szezonban játékvezetők segítségével manipulálta a csapat mérkőzéseinek eredményét, fenyegetéssel próbált futballistákat arra rávenni, hogy a klubhoz szerződjenek, továbbá nyomást gyakorolt Marcello Lippi szövetségi kapitányra a válogatott keretek kialakításakor.

A botrány következtében távozott a Juventus teljes vezérkara, lemondott Carraro, a szövetség elnöke, és nem működhet közre a világbajnokságon Massimo De Santis FIFA-játékvezető.

A bíróság a tervek szerint július 10-én, azaz hétfőn hozza nyilvánosságra elsőfokú döntését.