Az adós futballkluboknak hétfőig kell fizetniük

InfoRádió / MTI
2006. július 4. 16:18
A Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga (MHLL) magára vállalta a 3,1 milliárd forint értékben kibocsátott kötvényekből származó hitellel kapcsolatos problémák rendezését - derült ki a Magyar Labdarúgó Szövetség sajtótájékoztatóján. Az öt, tartozását még nem rendező klubnak hétfőig kell kifizetnie adósságát, hogy a fellebbviteli bizottság elfogadja a nevezésüket az élvonalbeli indulásra.

"Hosszú vajúdás után megszületett az eredmény. Az elnökségi ülésen az MHLL-t Tarsoly Csaba elnök képviselte, aki vállalta, hogy elsőként az általa vezetett szervezet próbálja meg rendezni a reorganizációs hitel körül kialakult helyzetet, s kidolgozza a visszafizetés konstrukcióját" - jelentette be Kisteleki István.

Az MLSZ-elnök ismét megerősítette azt a korábbi elnökségi határozatot, hogy az NB I-ben csak olyan klub indulhat, amely kifizette a teljes egészében az MHLL tulajdonában lévő Profi Liga Kft.-től felvett hitelt.

Hozzátette: egy olyan intézkedéscsomagot fogadtak el, amely öt lépésből áll, és ebből hármat hétfőig, a másik kettőt pedig július 30-ig kell végrehajtani.

Kisteleki István megjegyezte azt is, hogy az MLSZ ugyan hátrahúzódott a problémakör megoldásával kapcsolatban, de mindenben támogatja az MHLL-t, amely ha akadályba ütközik, akkor kérheti a szövetség segítségét.

"Első körben nem lett volna etikus, ha az MLSZ vállalja magára a 3,1 milliárd visszafizetését, hiszen a kötvényeket az a Profi Liga Kft. bocsátotta ki, amely az MHLL tulajdonában van. Elsőként a profi szekciónak kell megpróbálnia kitermelni az összeget" - indokolta a döntést Tarsoly Csaba, aki azonban a rendezés módját egyelőre nem kívánta elárulni.

Az viszont kiderült, hogy az NB I-es bajnokság marketing jogainak kezelése, így a televíziós és szponzori jogok is az MHLL-hez kerültek.

A profik érdekvédelmi szervezetét irányító sportvezető elmondta, hogy a hitelt mindenképpen visszafizetik, de a részletekkel kapcsolatban majd csak hétfőn, a fellebbviteli bizottság döntése után áll elő.

"Eddig ugyanarról beszéltünk csak más nyelven, az elnökségi ülésen végre megtaláltuk a közös hangot, így megszületett a béke, amelyre nagy szükség van, már csak a 2012-es magyar-horvát közös Eb-pályázat kapcsán is" - tette hozzá a sportvezető.

A versenybizottság az első körben hat csapatnak nem fogadta el élvonalbeli nevezését, mivel ezek a klubok nem fizették vissza a felvett hitelt.

Időközben a Sopront működtető gazdasági társaság rendezte adósságát. A Ferencvárosnak, az Újpestnek, a Honvédnak, a Fehérvárnak és a Diósgyőrnek hétfőig kell ezt megtennie, hogy indulhasson az NB I 2006-2007-es idényében.